Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Az Együtt-PM szerint a minimálbér-emelés után is 11 ezer forinttal marad kevesebb a dolgozók zsebében, mintha a Bajnai-kormány alatt létező adórendszer lenne érvényben. A szocialisták szerint pedig az emelt minimálbér vásárlóértéke alacsonyabb, mint 2010-ben volt. A Fidesz úgy reagált: a baloldal hazudik.
Az Együtt-PM üdvözli azt a hétfői bejelentést, amelyik szerint nő a minimálbér, de a választási szövetség számításai szerint így is 11 ezer forinttal marad kevesebb a dolgozók zsebében, mintha a Bajnai-kormány alatt létező adórendszer lenne érvényben – írta a szervezet hétfői közleményében.
Az Együtt-PM arra reagált, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) hétfői ülésén döntés született arról, jövőre 101 ezer 500 forint lesz a minimálbér és 118 ezer forint a garantált bérminimum (szakmunkás minimálbér), valamint, hogy a szociális partnerek 3,5 százalékos béremelést javasolnak 2014-ben.
Az Együtt-PM viszont úgy számol, hogy a 101 ezer 500-as bruttó minimálbér 66 ezer 483 forint nettót jelent majd. Összevetésként azt írják, hogy ugyanekkora minimálbér a Bajnai-kormány adórendszerében még 77 ezer 431 forintos nettót eredményezett volna. Az Orbán-kormány adóintézkedései – különösen pedig az egykulcsos személyi jövedelemadó és az adójóváírás megszüntetése – 11 ezer forintos "lyukat ütött a minimálbéren" – jelentik ki.
A most bejelentett 3500 forintos bruttó minimálbér-emelés a munkaadó összes terhét 4500 forinttal, 130 ezer 428 Ft-ra emeli. Az ilyen "látszatintézkedéseknek" köszönhető, hogy az egykulcsos adónak és a munkaadói tehernövekedésnek köszönhetően eddig több mint ötvenezer munkahely szűnt meg – írják. A minimálbér-emelést átverésnek nevező választási szövetség úgy fogalmaz, hogy a döntés egyetlen győztese a költségvetés, vesztesei viszont a munkaadók és a munkavállalók egyaránt – jelentik ki.
MSZP: A minimálbér vásárlóértéke is csökken
A Fidesz 2010-ben megszorítások nélküli kormányzást, igazságosabb közteherviselést és egymillió új munkahelyet ígért. Ehhez képest 3 és fél év alatt közel 3000 milliárdos megszorítást vezettek be, az egykulcsos adórendszerrel tízből nyolc munkavállaló rosszul jár, az adófizető munkahelyek száma pedig csökken – reagált a hírre Gúr Nándor, a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnöke, az MSZP alelnöke is.
Mint írta, a Fidesz igazságtalan adórendszere a gazdagoknál évi 550 milliárd forinttal többet hagy, az átlagkeresetűektől viszont ugyanennyit elvesz. Szintén őket sújtja a Fidesz az európai rekordszintre emelt 27 százalékos áfával, valamint a rájuk hárított különadókkal.
A minimálbér nettó összege a kormányváltáskor 60 ezer 200 forint volt, jövőre 67 ezer 500 forint lesz. Ennek az összegnek a vásárlóértéke alacsonyabb, mint 2010-ben volt. 2010-ben egy minimálbérből élő munkavállaló 230 eurónak megfelelő összeget vihetett haza, ma csupán 218-at. 2010-ben még 320 kiló kenyérre futotta volna a havi keresetéből, ma már csak 250-re. Az átlagfizetés vásárlóereje mára moldovai szintre süllyedt.
Az MSZP egy igazságosabb adórendszer bevezetésére készül. Célunk, hogy aki tisztességesen dolgozik, az meg is tudjon élni a fizetéséből. Ennek érdekében 2014 után többkulcsos adórendszert vezetünk be, hogy a gazdagok több, a kisebb keresetűek pedig kevesebb adót fizessenek Magyarországon. A 2014-es választások után garantálni fogjuk a minimálbér vásárlóértékének növekedését – írják.
Fidesz: A baloldal hazudik a minimálbérről
Bajnai Gordon nem csak adóemelést akar, hanem a minimálbér-emelést is ellenzi – ez derül ki az Együtt-PM nyilatkozatából. Bajnai Gordon számításainak szépséghibája, hogy az ő adórendszerében nem 101 500 forint volt a minimálbér, hanem bruttó 73 500 forint, a munkavállalók fizetését pedig 32-40 százalékos adókulcs terhelte – reagált a Fidesz az ellenzéki közleményekre.
Bajnai Gordon állításaival ellentétben ő nem növelni, hanem 32 ezer forinttal csökkenteni akarja a minimálbért, ahogy azt a Haza és Haladás egy korábbi tanulmánya már leleplezte.
Az MSZP figyelmét pedig felhívjuk arra, hogy a magyar minimálbéreket – a szocialisták alkalmatlan kormányzása miatt – nem euróban, hanem forintban számolják – írták.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
A panel egy zebrára esett. Sérülés nem történt.