Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8,46 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 18 236,50 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese szerint a befektetők a december 18-i Fed-ülést várják. A legújabb várakozások szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed decemberben megkezdi a monetáris enyhítés csökkentését, a kötvényvásárlási program havi 85 milliárdról várhatóan 5-10 milliárd dollárral mérséklődik. Az amerikai makrogazdasági adatok olyan jók ugyanis, hogy nem indokolják a gazdaság ilyen mértékű támogatását. A hétfői Fed-nyilatkozatok megerősítették ezt a várakozást, amit az amerikai, nyugat-európai piacok elkezdtek beárazni, és enyhe negatív hangulat alakult ki – mondta a szakértő.
A magyar piacra ez kevéssé hatott, mert az elmúlt évben alulteljesítő volt a tőkebeáramlásban, így nem érintik annyira a nemzetközi mozgások – tette hozzá.
A Mol ára 50 forinttal, 0,36 százalékkal 13 650 forintra csökkent, 838,1 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,24 százalékkal 4190 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,34 százalékkal 294 forintra gyengült, forgalma 1 milliárd forint volt.
A Richter árfolyama 31 forinttal, 0,70 százalékkal 4460 forintra erősödött, forgalma 3,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1234,40 ponton zárt kedden, ez 0,81 pontos, 0,07 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.