Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Lengyelország 2015-ig haladékot kapott a 3 százalékos GDP-arányos uniós költségvetési deficitcél teljesítésére.
Kedden az EU gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa, az Ecofin elfogadta az EU Bizottság novemberi javaslatát, hogy egy évvel, 2015-ig hosszabbítsák meg a határidőt, ameddig Lengyelországnak az európai stabilitási és növekedési paktumban lefektetett 3 százalékos határ alá kell csökkentenie GDP-arányos költségvetési hiányát.
Lengyelországnak 2013-ban 4,8 százalékos, 2014-ben 3,9 százalékos, 2015-ben pedig 2,8 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt kell elérnie.
Lengyelország 2009 óta áll túlzottdeficit-eljárás alatt.
Mateusz Szczurek lengyel pénzügyminiszter újságírók előtt üdvözölte az Ecofin döntését. Lengyelország fellélegezhet, hogy egy év haladékot kapott a deficitcél teljesítésére, és ezt az időt a gazdasági növekedést kevésbé hátráltató, racionális költségvetési konszolidációs politika folytatására használhatja ki – fogalmazott.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.