Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,13 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 19 430,29 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Králik István, a KBC Securities üzletkötője elmondta: délelőtt alacsonyabb árakkal indult az itthoni kereskedés a hétfői amerikai esés miatt. Később azonban felfelé mozdultak az árfolyamok, amikor kiderült, hogy az esés nem ragadt át a többi piacra.
A szakértő szerint a magyar piacot a nemzetközi folyamatok mozgatták kedden.
Az OTP árfolyama hullámzott, a bankpapír emelkedési potenciálja limitált, a Richter esetében azonban a jelek szerint továbbra is komoly intézményi érdeklődők vannak – tette hozzá.
A Mol 10 forinttal, 0,07 százalékkal 14 400 forintra erősödött, 178,7 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,45 százalékkal 4440 forintra csökkent, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,65 százalékkal 311 forintra nőtt, forgalma 215,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 21 forinttal, 0,44 százalékkal 4780 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.