Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eddiginél is jelentősebb árcsökkenéstől tartanak a baromfi- és tojástermelők, miután az unió vámmentessé tenné az ukrán mezőgazdasági cikkeket az EU-ban - írta a Magyar Nemzet.
A lap keddi számában azt írta, a Baromfi Terméktanács szerint csak akkor megengedhető a vámmentesség, ha az ukrán termelők és feldolgozók termékei megfelelnek azoknak a feltételeknek, amelyeket a közösségi baromfitenyésztőknek be kell tartaniuk.
A terméktanács szerint az uniós termékkínálat várható növekedése mellett az ukrán vámmentes import miatt komolyabb problémák keletkezhetnek a baromfihús és a tojás piacán Magyarországon, különösen azért, mert egymással határos országokról van szó.
A lap megjegyzi, hogy az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint az idei év első három hónapjában 13 százalékkal csökkent a hazai előállítású tojás termelői ára, a vágó-csirkéé pedig 7-8 százalékkal mérséklődött, miközben a feldolgozók a tavalyinál magasabb áron értékesítenek a kereskedelemnek.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.