Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Szankciókkal sújtja Szaúd-Arábia Hollandiát, hogy megtorolja Geert Wilders szélsőjobboldali populista politikus sértőnek ítélt kijelentéseit.
A szaúdi király rendeletben utasította a sivatagi királyság cégeit, hogy zárjanak ki minden holland céget jövőbeni projektjeikből. Minimálisra kell csökkenteni a holland vállalatok és befektetők részére kiállított vízumok számát és érvényességének időtartamát, amennyiben nem kulcsfontosságú projektek résztvevőiről van. Emellett Szaúd-Arábia nem küld és nem is fogad üzleti célú küldöttségeket.
Az EU-ellenes, egyben idegengyűlölő, szélsőjobboldali populista holland politikus tavaly decemberben olyan öntapadó matricákat nyomtattatott, amely Szaúd-Arábia zászlaját másolja. A zöld színű zászlón fehér színnel az iszlám hit alaptétele olvasható, miszerint "Nincs más Isten, csak Allah és Mohamed, az ő prófétája". A Wilders által készíttetett matricán e szöveget kicserélték az iszlámot élesen bíráló, Mohamed és a Korán feddhetetlenségét megkérdőjelező, arab nyelvű feliratra.
A holland kormány elhatárolódott Wilders cselekedetétől, hangsúlyozva, hogy nézetei nem tükrözik a kormányét.
Wilders néhány éve Hitler Mein Kampf című művéhez hasonlította a Koránt és fasisztának minősítette az iszlám vallást. Ezekért a nyilatkozataiért bíróság elé állították, de a per 2011-ben felmentéssel végződött, mert a bírók szerint a politikus szavai egy vallás ellen, s nem egy népcsoport ellen irányultak, ezért pedig nem lehet felelősségre vonni.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.