Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Európai Unióban egységes bérszámítási módszerre lenne szükség egy uniós szervezet szerint.
Az uniós tagországok mindegyikében a helyi átlagbér legalább 50 százalékára kellene módosítani a minimálbért, illetve az Európai Unióban egységes bérszámítási módszerre lenne szükség egy uniós szervezet szerint – számol be róla hétfői cikkében a Napi Gazdaság.
Klaus Heeger, a Független Szakszervezetek Európai Szövetsége (CESI) főtitkára a lapnak elmondta: ehhez minden tagállamban figyelembe kellene venni a helyi gazdasági viszonyokat: a bruttó nemzeti összterméket, az inflációs rátát. A szakszervezetek és a mindenkori kormányok között így elegendő lenne évente egyszer áttekinteni a bérek kérdését. Magyarországon a bruttó minimálbér 101 500 forint, ami 44 százaléka a bruttó 230 000 forintos átlagkeresetnek.
Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) főtitkára a lapnak elmondta, hogy a szervezet már évek óta lobbizik azért, hogy Magyarországon is ilyen számítási módszert alkalmazzanak. A szakszervezeti vezető szerint a kormánnyal korábban kezdett egyeztetés az idén folytatódhat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.