EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Bár az Egyesült Királyság gazdaságának mérete a 80-as évek óta megduplázódott, a szegénységi küszöb alatt élők száma egyáltalán nem lett alacsonyabb, sőt, körülbelül 100 százalékos volt a növekedés.
A brit háztartások 33 százalékának gondot okoz az, hogy egy minimális életszínvonalat biztosítani tudjanak maguknak egy friss tanulmány szerint – írja a Guardian. Ez az arány a 80-as évek elején még csak 14 százalék volt. A minimális életszínvonalba az tartozik bele, hogy például megfelelően ki tudják fűteni lakásukat, vagy hogy megfelelő élelmiszert, ruhát tudjanak vásárolni családtagjaiknak.
A Poverty and Social Exclusion projekt, mely brit sajtójelentések szerint a legnagyobb valaha volt szegénységi kutatás az Egyesült Királyságban, tanulmánya szerint mintegy 18 millió brit él nem megfelelő lakáskörülmények között, 12 millióan pedig az alapvető szociális tevékenységekben (mint például rokonok meglátogatása) sem tudnak részt venni.
A kutatás szerint – melyben országszerte több egyetem is részt vett – a háztartások 21 százaléka van csúszásban közüzemi számláival, 5,5 millió felnőtt nem tud rendesen ruházkodni, 1,5 millió gyerek pedig olyan háztartásokban él, ahol nem tudnak megfelelően fűteni.
Az elszegényedés mindannak ellenére történik, hogy a 80-as évek óta a brit gazdaság mérete a duplájára nőtt, vagyis azt gondolhatnánk, hogy mindenkinek nőnie kellett volna a jóléte, ám úgy látszik, az Egyesült Királyság gazdasági növekedéséből sokan nem tudták részesedni.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.