Egy zacskó cukorból óriási dózis ügyeskedés bomlik ki
Elfogyott a cukor, bementünk a Sparba, a legolcsóbb cukorral pedig egy furcsa céghálóra bukkantunk, és egy strómannal is beszéltünk. Utánamentünk a forgalmazónak, és a kiskunsági tanyavilágban, egy elhagyatott raktárépületnél kötöttünk ki, amelynek a külsején ott virít: Növényvédőszer. A kulcsfigurát zűrös cégek veszik körül, olyasvalakire sózta rá a vállalkozást, aki csak a közjegyzőnél ismerkedett meg vele. Mégis a kulcsfigura intézi tovább a cukros bizniszt, de főnökének rossz száma van hozzá. Egy véletlenül elküldött levélből kiderült: a CBA is üzletel a cukros céggel. Az adóhatóság hallgat.
Elfogyott otthon a cukor, vennünk kellett. Besétáltunk a lakáshoz legközelebbi boltba, egy Sparba, és leemeltük a polcról a legolcsóbb, 199 forintos kilós kristálycukrot. Ami ezután következett, attól tátva maradt a szánk.
Emlékeztünk ugyanis, két hónapja drágábban, 211 forintért vásároltuk meg – igaz, a Tescóban – azt a Sovereign cukrot, amely még év elején áfacsalásba keveredett. Nyomozni kezdtünk.
A zacskós cukrot a Mester Konyha Kft. (így, külön írva) forgalmazza. A cégadatbázis szerint az ügyvezetője az északi határnál levő Ózdon lakik, a cég a Budapesttől délre pár kilométerre fekvő Újlengyelen, egy olyan családi házban van bejegyezve, ahol rajta kívül közel ezer cég is van vagy volt az elmúlt pár évet tekintve (székhelyszolgáltató cég címén van bejegyezve), a cukor azonban az ország déli határától, Szerbiától húsz kilométerre levő Kisszállásról érkezik a boltba a zacskón levő felirat szerint. Egy tanyavilág félreeső szegletéből, a település külső peremén levő épületből jön. Ebből:
Igen, jól látják, ez van az oldalára írva: Növényvédőszer. A kép 2012-ben készült, de több helyivel is beszéltünk, elmondásuk szerint a hely nem sokat változott, a felirat is ott virít rajta.
A kisszállási önkormányzat nyilvántartása szerint az épület a község külterületén áll, és raktározásra, valamint csomagolásra bérli a társaság. Ennek ellenére a környéken járók ugyan hallottak arról, hogy “most valami csomagolóüzem” bérli a korábban növényvédő szerek tárolására használt raktárat, azonban hiába beszéltünk több emberrel is, egy kivétellel senki nem emlékezett arra, hogy látott bármikor is forgalmat a telephelyen, és kamionokat sem láttak még ott. Egy sofőr, aki rendszeresen elhalad a raktár előtt, azt mondta, soha nem lát ott autót, mindig be van zárva a kapu. Egy helybéli annyiban árnyalta a képet, hogy elő-előfordul, hogy járkálnak páran a telepen, a munkások azt terjesztik, hogy magyar cukrot csomagolnak – nagy mozgásról azonban ő sem számolt be. Egy másik helyen megtudtuk azt is, hogy gyakran a kézbesítő sem talál senkit a raktárnál.
Megpróbáltuk elérni a céget. Nem volt könnyű. A csomagoláson nincs telefonszám, csak egy e-mail cím: messterkonyha@gmail.com (igen, két s-sel, ennek lesz még jelentősége). Hiába írtunk erre a címre levelet, egy hét alatt sem reagált senki. A vállalkozásnak honlapja sincs. A cégadatbázisban is csak a gmailes elérhetőség van megadva. Azonban a tudakozótól kaptunk telefonszámot a tulajdonoshoz és ügyvezetőhöz, amint bediktáltuk a feltüntetett lakcímét. A beszélgetés – nem szó szerint, de – tartalmilag így hangzott:
– Jó napot kívánok, a hvg.hu újságírója vagyok, Fodor Józsefet keresem.
– Tessék parancsolni, én vagyok.
– Azért keresem, mert látjuk, hogy az ön cégének a cukra van a Sparban, ezzel kapcsolatban lenne pár kérdésünk.
– Valóban én vagyok az ügyvezető, de a cukros dolgokról nem tudok, másban vagyok járatos, az nem hozzám tartozik, hanem egy másik ember, Orbán István Tibor intézi ezeket az ügyeket teljes felhatalmazással, őt tessék keresni.
– Azt látom a cégadatbázisban, hogy Orbán István Tibor még idén januárig benne volt a cégben. A cégnyilvántartás szerint azonban ő nem ügyvezető. Róla beszélünk?
– Igen.
– Ezek szerint ismeri őt.
– Igazából csak egyszer találkoztam vele. Tudja, kamionsofőr vagyok. Egy éve azonban kaptam egy stroke-ot, azóta is be van vonva a jogosítványom, ezért gondoltam, jól jönne, hogy jövedelmet tudnék szerezni. (Fodor József 62 éves – a szerk.) Egy közös ismerős említette, hogy lenne egy jó lehetőség, tulajdonos lehetnék egy cégben. Rendben van a vállalkozás. Orbán Istvánnal akkor találkoztam, amikor bemutatták nekem a közjegyzőnél, amikor átadta tulajdonrészét nekem.
- Adna hozzá egy telefonszámot?
- Persze. Megkeresem, tartsa a vonalat. (1 perc eltelik). Tudja írni?
- Köszönöm. Ezek szerint beszélnek egymással.
- Nem, soha nem hívtam.
- Csak a közjegyzőnél mutatták be önnek, azóta sem személyesen, sem telefonon nem beszélt vele. Mégis Orbán István intézi a cég fő profiljába vágó cukorkereskedelmet. Hogy lehet ez?
- Higgye el, minden rendben van a céggel, a könyvelővel tartom a kapcsolatot, aláírási jogom van az ügyeknél, a minap a bankban is voltam. És most azon dolgozom, hogy a volt munkahelyemmel, egy nagy fuvarozócéggel valamilyen szerződést kössünk, alvállalkozói szeretnénk lenni.
- Tudna adni e-mail címet, ahol, ha nem működik a telefonszám, el tudnánk érni Orbán Istvánt?
- Diktálom: mesterkonyha@gmail.com.
Biztos, hogy így, egy s-sel?
- Igen. Még a cégbe való beszállásomkor adták meg ezt a címet nekem, erre el kellett küldenem egy meghatalmazást Orbán István nevére, hogy intézhesse a cukros ügyeket.
- De a cégadatbázisban két s-sel szerepel az e-mail cím. Azt is furcsálljuk, hogy a kisszállási cím fióktelepként van bejegyezve, csomagolásról tudnak a helyiek, bár nagy mozgásról nem számolnak be, és látjuk, hogy a cégének a tevékenységei között szerepel a fuvarozás is. Ráadásul említette, hogy most akarnak alvállalkozói lenni egy nagyobb szállítmányozási cégnek. Gondolom, önök szállítják akkor a kisszállási telepről a cukrot a Sparba.
- Nem, nem szállítunk. De mondtam, a cukros rész ügyeiről Orbán Istvánt kérdezzék.
Mielőtt megpróbáltunk volna beszélni Orbán István Tiborral, utánanéztünk az adatbázisban, és érdekes cégeket találtunk körülötte. A Mester Konyha Kft.-t tavaly tavasszal alapították. A
Vagy a szereplőkről? Esetleg hasonló, zűrös történetről? Ha igen, küldjön e-mailt az onlinegazdasag@hvg.hu címre!
cég egyik ügyvezetője és alapítója, Orbán István Tibor az elmúlt tizenöt évben összesen hét olyan kereskedő, szállító cégben volt ügyvezető vagy tulajdonos, amely felszámolás alá került, némelyik már meg is szűnt. A cégadatok szerint az ügyvezető a Mester Konyha Kft. alapítása után alig több mint fél évvel, Fodor elbeszélésével egybevágóan, idén januárban kiszállt a társaságból.
A furcsaságok egyre csak szaporodnak
Megkerestük a Spart is, próbáltuk megtudni az áruházlánctól, hogy mióta szállít be a társaság nekik. Azt a meglepő választ kaptuk, hogy a tavaly alakult cég „több éve a SPAR partnere”. Visszakérdeztünk, hogyan lehet többéves az együttműködés, ha tavaly alapították a céget, amire a Spar szóvivője azt mondta, hogy az áruházlánc a Mester Konyha Kft. jogelődeivel működött együtt korábban.
Ha közelebbről megnézzük a társaság cégtörténetét, könnyen rá lehet jönni, mire célzott a szóvivő. A Mester Konyha Kft. elérhetősége ugyanis egy másik céghez vezet. A cégadatbázisban megadott e-mail cím idén január végéig saltimage@gmail.com volt, csak akkor változtatták messterkonyha@gmail.com-ra. A Mester Konyha Kft. saltimage-es Gmail-címe megegyezik egy Salt-Image Team Kft. e-mail címével, aminek 2009-es alapítása óta szintén Orbán István Tibor az ügyvezetője. Valószínűleg ez volt az a cég, amellyel több éve kapcsolatban állt a Spar, ugyanis a Salt-Image Kft. által forgalmazott cukrokat még idén februárban is lehetett kapni a Spar üzleteiben. A közös e-mail cím alapján a Mester Konyha Kft. a közelmúltban vette át a Salt-Image Kft. tevékenységét.
Azt, hogy a többéves együttműködés után miért volt szükség a váltásra, az érintettek reakciója nélkül csak találgatni tudjuk. A Salt-Image Kft. cégkivonata arról árulkodik, hogy a társaságnak meggyűlhetett a baja az adóhatósággal, és ennek időpontja nagyjából átfedésben van a Mester Konyha Kft. megjelenésével. A NAV ugyanis idén február közepén végrehajtást rendelt el a cégnél. A problémák azonban korábban kezdődhettek, ugyanis a cégkivonat szerint a társaságot tavaly augusztusban eladták két szerbiai lakcímmel bejegyzett vajdasági magyarnak. A külföldön élő, de magyarul is beszélő embereknek való lepasszolás egyébként tipikus akkor, ha az adóhatóság elkezd vizsgálni egy céget, és a tulajdonos meg akar szabadulni a cégétől.
Miért ilyen olcsó? |
Arra, hogy hogyan sikerült ilyen olcsón kínálni a Mester Konyha Kft. által beszállított cukrot, a Spar szóvivője azt válaszolta, a kereskedelem feladatai közé tartozik Magyarországon, hogy az üzletek polcain a magas minőséget képviselő, és emiatt magasabb árkategóriába tartozó termékek mellett alacsonyabb árkategóriába tartozó termékeket is forgalmazzon, kiszolgálva minden vásárlói igényt. Az említett cukor a márkás cukrok (pl. Koronás, Sweet Family) áránál olcsóbb, de egyébként megegyezik az e kategóriába tartozó termékek piaci árával – fogalmazott. A 199 forintos kiskereskedelmi ár egyébként nullaforintos bolti árréssel tűnik életszerűnek. Ez az ár egy cukor-nagykereskedéssel foglalkozó forrásunk szerint nagyjából összhangban van a jelenlegi nagykereskedelmi árakkal, vagyis egy 200 forintos kilónkénti ár arra lehet jó egy kiskereskedelmi boltnak, hogy becsalogassa az embereket az üzletbe. Mint mondta az elmúlt félévben bezuhant a cukor ára, és eladói nyomás van a piacon, így elképzelhető, hogy egy kereskedő olcsón is hajlandó volt túladni az áruján. |
A Sparnál érdeklődtünk arról is, hogy bevizsgálták-e a céget az üzletkötés előtt, például megnézték-e azt, hogy lehetett-e érintett például áfacsalásokban. Kíváncsiak voltunk arra is, miért tudják olcsóbban árulni az általa beszállított cukrot, és pontosan melyik országból származik az áru.
A Spar szóvivője azt válaszolta, hogy az áruházlánc „minden beszerzési forrás esetén, a szállító termékeinek választékba emelése előtt mindig kellő körültekintéssel és tőle elvárható gondossággal győződik meg a szállító általános cégjogi adatainak, valamint képviseletre jogosult személyeinek és pénzügyi, gazdasági adatainak hitelességéről”. A cég adataiban történt változások a Spar szerint nem minősülnek rendkívüli cégjogi változásoknak.
Orbán főnöke más számot tud, mint a Spar, amelyikkel üzletel
A Spartól kértük, adják meg annak a személynek az elérhetőségét, akivel kapcsolatban állnak. Az üzletlánc Orbán István elérhetőségét adta, de ez már egy másik telefonszám volt, mint az, amelyiket a Mester Konyha Kft. ügyvezetője és tulajdonosa, vagyis jogilag Orbán főnöke adott meg nekünk.
Felhívtuk előbb a Fodortól kapott számot. Vagy tízszer. Kilencszer kapásból a hangposta jelentkezett be (többször hagytunk üzenetet, kérve, hívjon vissza, és elmondtunk, mivel kapcsolatban kérdeznénk), egyszer kicsöngött. Pár csöngés után azonban újra a hangpostára váltott a telefon. A számról nem kaptunk visszahívást, pedig egy hét is eltelt az első hangpostaüzenetünk óta.
Kerestük a Spar által megadott számon is. Kicsöngött, másodszorra fel is vette valaki. A beszélgetés lényege ez volt (ez sem szó szerinti leirat):
- Jó napot kívánok, a hvg.hu újságírója vagyok, Orbán Istvánt keresem.
- Jó napot.
- Vele beszélek?
- Nem.
- De ez az ő telefonszáma?
- Igen, csak nálam hagyta a készülékét, elment nyaralni, augusztus 20. után lesz elérhető.
- Mindenképpen fontos lenne, hogy tudjak Orbán úrra beszélni, egy készülő cikk érinti őt, ezért szeretném, ha reagálna néhány kérdésünkre.
- Mondtam már, nálam hagyta a telefonját, keresse augusztus 20. után.
- Elárulná, hogy ön kicsoda? A munkatársa? Beosztottja? Főnöke?
- Nem voltam, nem vagyok és nem leszek. Viszonthallásra.
Hogy képes ellátni az egész országos hálózatot?
A furcsaságokat szaporítja az is, hogy a két kis cégnek (a Mester Konyhának és elődjének) vélhetően jelentős cukorrakományt kell eljuttatnia évek óta a Spar polcaira. Egy Spar nagyságrendű üzletlánc cukorforgalma országosan havonta több száz tonna lehet iparági becslés szerint. A Spar szóvivője a hvg.hu kérdésére megerősítette, hogy az országban minden üzletükben megtalálható ez a termék.
A növényvédő szeres épület |
A kisszállási épület oldalán egy cégnév is olvasható, Agricopter Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A cégben ügyvezető és tulajdonos egy olyan ukrán személy, Dmytriyenko Oleksiy, aki tulajdonos egy másik cégben is – a felszámolás alatt álló Nice Work Teamben is. Ebben a cégben van Orbán István is. |
Az azonban nem túl életszerű, hogy a garázsvállalkozás méretű Mester Konyha Kft. egy ekkora csomagolóüzemből képes kiszolgálni a Spar országos méretű hálózatát, főleg úgy, hogy a környéken járók érdemi forgalmat, tevékenységet nem regisztrálnak a raktáránál.
Egy kamionra nagyjából 24 tonna cukor fér rá, ami tavalyi árakkal számolva 5-6 millió forintot ér. Ehhez képest a Mester Konyha Kft. tavalyi árbevétele a beszámolója szerint csak 87 millió forint volt, vagyis kb. 15 kamionnal szállított az üzletláncnak egész évben. Lehet, hogy tavaly még elsősorban a Salt-Image Kft. vitte a cukrot a láncnak: a cég árbevétele alapján ez már komolyabb tétel lehetett, körülbelül 60 kamionnal szállíthattak tavaly, ami hónapokra lebontva átlagosan 5 kamion, azaz 120 tonna lehetett. Ennek a cégnek viszont a cégadatai szerint semmilyen raktárhelye, telephelye nem volt, nagy valószínűséggel kamionjai sem. (És az is valószínűtlen, hogy a székhelyén végezte el a cukorszállítmányokhoz kapcsolódó tevékenységet, az ugyanis szintén az újlengyeli cégbirodalomnak otthont adó kertes ház.)
Egy kaptafára működnek? |
Az Orbán István érdekeltségi körébe tartozó cégek is jellemzően adóminimalizálónak tűnnek. (Adóminimalizáló akkor egy cég, a bevételei és a kiadásai szinte teljesen megegyeznek, ezzel éri el, hogy fizessen némi adót, de ne sokat. Így nagyobb esélye van annak, hogy az adóhatóság nem száll rá, nem ellenőrzi.) A most felszámolás alatt álló, cukorkereskedelemben utazó, Salt-Image Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-ről Nice Work Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re átnevezett cég a gondtalan működésének utolsó évéről, 2008-ról bő másfél millió forintos nyereséget mutatott ki, holott csaknem 350 millió forintos árbevételt ért el. A másik cég, a 2009-ben alapított, szintén cukorkereskedelemmel foglalkozó Salt-Image Team Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. úgy növelte dinamikusan forgalmát négy év alatt 176 millió forintról közel 650 millió forintra, hogy egyik évben sem mutatott ki másfél millió forintnál nagyobb mérleg szerinti eredményt. (Tavaly aztán, amikor szeptemberben két szerb állampolgárnál landolt a cég, a forgalom 370 millió forintra csökkent, és nyomban 6 milliónál is nagyobb veszteség keletkezett a papírok szerint.) A most is működő cég, az úgyszintén cukor-nagykereskedő Mester Konyha Kft. pedig alig több mint egymillió forintos hasznot hozott tavaly, működésének első tört évében, közel 90 milliós forgalom mellett. |
Különös jelek
Ugyan nem állíthatjuk biztosan, de a fent leírt, a céget körülvevő dolgok közülük több olyan, amely általában áfacsalásokban érintett, adóminimalizáló cégeknél jelenik meg. Ilyen például, ha egy tulajdonosi vagy ügyvezetői körhöz kapcsolódóan felszámolt cégek sorát találjuk, amelyek például ugyanannak a cégnek, ugyanazt a terméket szállítják be, csak lecserélik őket, ha valami probléma adódik velük.
Furcsa jel lehet az is, hogy cég csomagolással foglalkozik, miközben a tényleges tevékenységnek nem sok nyoma van. Azzal ugyanis gyakran élnek a csaló cégláncolatok, hogy átcsomagolják a homogén termékeket (lisztet, étolajat, cukrot), hogy ezzel névleges tevékenységet tudjanak felmutatni az adóhatóság felé. Iparági források inkább az jellemző, hogy amikor egy cukorgyárból megrendelik a terméket, akkor a gyár állapodik meg a vásárlóval, hogy milyen kiszerelésben, milyen csomagolásban kell leszállítania az árut, és ő is végzi el a csomagolást.
Megkerestük természetesen az adóhatóságot is, hogy vizsgálták-e, és ha igen, mit találtak a Mester Konyhánál vagy annak elődeinél. Az adóhivatalnak a bűnügyi sajtóirodája előbb azt írta, hogy utána kell néznie az ügynek, nem tud egy nap alatt válaszolni, nem sokkal később azonban egy másik részlegtől, az adóügyi sajtóirodától kaptunk levelet, melyben kurtán annyit írnak, hogy adótitok miatt nem adhatnak választ.
És akkor befutott egy levél
Miután beszéltünk Fodor Józseffel, aki a cég e-mail címét egy s-sel mondta, írtunk a mesterkonyha@gmail.com-os címre is, arra az eshetőségre, hogy a zacskó csomagolásán, illetve a cégadatbázisban levő cím véletlenül el van írva. Másnap este válasz érkezett arról a címről. A mesterkonyha.com honlapot üzemeltető válaszadó elárulta, hogy rendszeresen jönnek számlák erre a címre a Spartól és a CBA-tól is. Mint írta, többször jelezte a két üzletláncnak, hogy téves helyre küldik a számlákat, de semmi nem változott, azóta is kapja a leveleket.
Leszaladtunk a közeli CBA-üzletbe, és valóban, ott is megtaláltuk a Mester Konyha Kft. zacskóját, de abban porcukor van. (A polcon levő felirat azonban még a Salt-Image Team Kft. cukrát mutatja.) Korábban, tavaly ősszel azonban kristálycukrot is lehetett venni a CBA-ban ettől a forgalmazótól.
Megkerestük a CBA-t is sok kérdéssel (például, hogy mióta szállítanak be nekik, levizsgálták-e, stb.), ahol csak egy rövid választ adtak. Azt, hogy "az említett Mester Konyha Kft. beszállító cégeink között szerepel, porcukrot szállít be hálózatunk számára. A beszállító partnereinket a szerződéskötéskor a nyilvánosság számára is elérhető adatok alapján kontrolláljuk. Az áruk beérkeztetésekor a szükséges kísérő dokumentumokat minden esetben megvizsgáljuk, mely garantálja azt, hogy az áru az érvényben lévő jogszabályi, törvényi előírásoknak teljes egészében megfeleljen."
Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Plusztartalmakat is talál!