Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Drasztikusan zsugorodott a legális cigarettapiac – írja a Világgazdaság csütörtöki száma.
Drasztikusan zsugorodott a legális cigarettapiac – írta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai alapján a Világgazdaság. A lap csütörtöki számában ismertetett adatok szerint az idén az első fél évben 3,6 milliárd szál cigarettát értékesítettek, míg 2012-ben 6,2 milliárdot ugyanebben az időszakban.
Azt írják, hogy júniusban például 701 millió szál cigaretta fogyott el legálisan, ami 300-400 milliós visszaesést jelent a korábbi évekhez képest.
Az éves legális fogyasztás eddig 2013-ban volt a legalacsonyabb, 9,3 milliárd szál, de a lap szerint a féléves adatok alapján az idén még ennél is kevesebb lehet, a becslések szerint 8 milliárd szál körül alakulhat.
A lap szerint a legális piac mellett működő illegális piac mértékét nehéz megbecsülni, mert bár a NAV akciói egymást érik, az illegális cigimennyiségnek csak a töredékét tudják lefoglalni. Legutóbb például Tarpánál találtak 8500 doboz zárjegy nélküli cigarettát egy kisbuszban, mellette pedig 19 ezer doboznyit eldugva a bozótosban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.