Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az orosz versenyhatóság vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy indokoltan emeltek-e árat az ország vezető csirkehústermelői azóta, hogy Moszkva élelmiszerembargót vezetett be augusztus elején.
A vizsgálódás az ágazat két vezető cégét, a Cserkizovo és a Ros Agro cégeket is érinti.
Az orosz statisztikai hivatal azt közölte, hogy a csirkehús a szeptember 1-jéig tartó egy hétben 1,1 százalékkal, a megelőző héten 1,4 százalékkal drágult. A versenyhatóság - amely augusztus 15-ike óta gyűjti a lakossági bejelentéseket az élelmiszerek áremelkedése kapcsán - ugyanakkor azt közölte, hogy a vizsgált két hétben a csirkehús átlagosan 23 százalékkal drágult (míg a sertéshús 30, a marhahús pedig 40 százalékkal).
Oroszország augusztus 7-én teljes embargót vezetett be a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékekre, baromfi, hal, sajt, tej, tejtermék behozatalára az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából és Norvégiából. A tilalom alá eső termékek együttes értéke egyes számítások szerint 9 milliárd dollár.
Az orosz húspiacon a csirkehús a legnagyobb szegmens. Tavaly az orosz csirkehústermelés 3,83 millió tonna volt, és további 572 ezer tonna volt az import. A legfontosabb külföldi beszállítók az Egyesült Államok, Fehéroroszország, Brazília és Ukrajna voltak 2013-ban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.