Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A hűtőgép cseréjének támogatása után már az ablakcserét is támogatja a fejlesztési tárca: 450-520 ezer forint vissza nem térítendő támogatást lehet kapni. A panellakások tulajdonosait kizárták a pályázatból.
Alig múlt el egy hét a – nyugdíjasoknak és nagycsaládosoknak kiírt – hűtőgépcsere-pályázat meghirdetése óta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megint előállt egy hasonló pályázattal. Ezúttal 1,1 milliárd forinttal támogatja a lakások homlokzati nyílászáróinak cseréjét az "Otthon Melege Program" keretében.
A vissza nem térítendő pénzből az elavult, gyenge minőségű homlokzati nyílászárókat lehet kicserélni. Az utófinanszírozású támogatást a Zöld Beruházási Rendszerből, a kvótabevételekből osztja ki a tárca.
A pályázatból viszont kizárják a paneleket. Csak olyan lakástulajdonosok pályázhatnak ugyanis, akik legfeljebb 4 lakásból álló házban laknak, és a ház nem iparosított technológiával épült (nem panel).
A pályázattal elnyerhető támogatás legfeljebb az elfogadott elszámolható költség 40 százaléka lehet. A pályázatonként (lakásonként) adható támogatás nyílászárócsere esetén bruttó 450 ezer forint, míg a lakások nyári hővédelmének javítását célzó, árnyékoló vagy árnyékvető szerkezetek beépítésével kombinált nyílászárók cseréje esetében legfeljebb bruttó 520 ezer forint lehet.
A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatják be a tulajdonosok, ha van ügyfélkapus regisztrációjuk. A portálon regisztrálni a pályázati kiírás meghirdetésétől lehet. A pályázatokat benyújtani pedig a meghirdetéstől számított 30. naptári napot követően, a pályázat lezárásáig vagy a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehet.
A részletes pályázati dokumentáció itt érhető el. illetve a Zöld Beruházási Rendszer és a pályázatkezelő ÉMI Nonprofit Kft. honlapjain.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.