Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az állam ellen indított polgári perekben a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma elé a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet ügye kerül.
Egy, a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetet tárgyal pénteken elsőfokon a Fővárosi Törvényszék. Az állam ellen indított polgári perekben a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma elé a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet ügye kerül.
A bíróságnak arról kell döntenie, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.
A bíróság eddig első fokon összesen 63 ítéletet hozott, ebből 60 felperesi keresetet utasítottak el teljesen. Három esetben részben helyt adtak a keresetnek. Egy pénzintézet visszalépett, három pert - az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank közös keresetét, valamint az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, továbbá az OTP Ingatlanlízing magyar állam ellen indított perét - pedig felfüggesztettek azért, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult.
A másodfokú tárgyalások sorozata hétfőn kezdődött az EvoBank Zrt. perével, amelyben a Fővárosi Ítélőtábla is az Alkotmánybírósághoz fordult és felfüggesztette a tárgyalást az Ab eljárásának végéig.
Több perben jogerőre emelkedett az elsőfokú ítélet, mivel az adott pénzintézet nem fellebbezett, a magyar állam pedig - amely nem értett egyet például az indoklás bizonyos pontjaival - visszavonta fellebbezését. A K&H Bank ügyében az ítélőtábla felfüggesztette a másodfokú eljárást a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletének a kijavításáig, mivel abban több sorszámozási hibát is vétett.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.