Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kivonuló Citibank, Brüsszelben kopogtató RTL Klub, újabb, most 20 milliárdos energiahatékonysági pályázat, Lázárnak adott MKB Bank, internetet figyelő NAV, Simicska Lajos és Orbán Viktor pedig állítólag végleg berágott egymásra. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Kedden bejelentették, hogy kivonul a magyarországi lakossági piacról a Citibank, ám még nem lehet tudni, kinek adják el a magyar üzletágat. Az amerikai pénzintézet még további 10 fogyasztói piacról távozik. Amíg nem adják el az üzletágat, addig az ügyfelek szemszögéből semmi sem változik.
Brüsszelhez fordult az RTL-csoport a reklámadó ügyében. A Népszabadság információi szerint az RTL-csoport egyebek mellett a diszkrimináció tilalmával érvel, hiszen a reklámadó elsősorban ezt a céget sújtja. Felvetődhet a versenyszabályok megsértése is, mert a törvény kivételezett helyzetbe hozta a TV2-t. A kormányszóvivő szerint az RTL Klub csupán egyike az adó hatálya alá eső több száz válallkozásnak, és Brüsszel előtt is kiállnak a jogszabály mellett.
Az állami tulajdonban lévő MKB Zrt. tulajdonosi jogait csütörtök este hét órától a Lázár János vezette Miniszterelnökség gyakorolhatja a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete szerint. A rendelet este fél hétkor jelent meg a Magyar Közlönyben és fél óra múlva hatályba is lépett.
A KSH és a SEEMIG közös kutatása szerint a múlt év elején mintegy 350 ezer olyan kivándorolt magyar élt a világban, aki 1989 után hagyta el Magyarországot. Ugyan a közreadott becslés egyszeri érvényességűnek tekinthető, az bizonyos, hogy Magyarországon gyorsul a kivándorlás, ami egyébként beillik a régiós tendenciába. A felmérésből az is kiderült, hogy a fiatal korosztályok mennek, 60 százalék felett van azok aránya, akik még nem múltak el 40 évesek.
A nyíregyházi Onyx után Debrecenben is játékbarlang nyílik, és mivel e két városban így már mintegy ezer nyerőgép működik majd, a kelet-magyarországi régió válik a szerencsevadászok hazai Mekkájává. Debrecenben már csak a NAV engedélyére vár a Szima Gábor érdekeltségébe tartozó Aranybónusz 2000 Kft., hogy évente másfél milliárd forintos forgalmat bonyolítson.
Ha legalább öt lakásból álló társasház lakója, a házuk novembertől pályázhat az újabb energiahatékonysági programban való részvételre - jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára. A 45-50 százalékban vissza nem térítendő támogatással, felerészt pedig kedvezményes hitellel induló korszerűsítési projekt keretösszege 20 milliárd forint lesz, melyet a kormány uniós pénzből hirdet meg.
A Morgan Stanley elemzői arra jutottak, hogy a Tesco jobban tenné, ha megválna néhány külföldi, köztük magyarországi érdekeltségétől, és erőit a hazai, brit piaci pozíciói megtartására fordítaná. Az utóbbi években ugyanis a brit kiskereskedelmi lánc eredményei folyamatosan romlanak hazai terepen, amit csak egy nagyobb befektetéssel lehetne ellensúlyozni. Az elemzők szerint ezt a külföldi leányvállalatok értékesítéséből lehetne fedezni, amelyek úgyis csak inkább afféle vésztartalékot jelentenek a csoport számára.
A legfrissebb európai uniós elemzés arra az eredményre jutott, hogy amennyiben az energiatermelésben a költségek között az olyan "külső" tényezőket is elszámolják, mint amilyen például a klímaváltozásra gyakorolt hatás, úgy a szárazföldi szélenergiatermelés a legolcsóbb Európában. Az onshore farmok e számítás szerint megawattóránként 105 eurós áron termelnek, ami a tengeri szélenergiánál (125 euró) is olcsóbb, de ugyanígy kevesebbe kerül a nukleáris energiánál (125 euró), a gáznál (164 euró), és főként: a szénerőművekkel termelt áramtól (233 euró).
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.