A december 1-jétől hatályos módosítás szerint, Szlovákia - néhány kivételtől eltekintve - megtiltja a stratégiai nyersanyagnak számító víz kivitelét az országból. Ez alól egyedül a palackozott ásványvíz képez majd kivételt, illetve a jogszabály ideiglenesen feloldható lesz rendkívüli helyzet idején vagy humanitárius okokból.Az alaptörvény módosításának tervét idén júliusban jelentette be Robert Fico miniszterelnök, javaslatát a szlovák vízkincs védelmének szükségességével indokolta. A tervezetet augusztus végén fogadta el a kabinet, ám ahhoz, hogy a módosítást a 150 fős parlament is jóváhagyja, a törvényhozásban 83 mandátummal rendelkező kormánypártnak, az Irány-Szociáldemokráciának (Smer-SD) szüksége volt az ellenzék egy részének támogatására is.Az alkotmány módosításához ugyanis a 150 tagú parlament három ötödös többségére, vagyis legalább 90 plusz egy szavazatra van szükség. A víz exportjának tilalmát kedden 102 szavazattal 5 ellenében emelték be az alkotmány szövegébe, miután a kormánypárt a lépéshez megszerezte az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) összes képviselőjének, valamint több más ellenzéki párt egy-egy képviselőjének támogatását is.Pavol Paska házelnökkel és Peter Ziga környezetvédelmi miniszterrel közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján Robert Fico az alkotmánymódosítás okairól és aktualitásáról szólva azt mondta: korábban több olyan "visszaélés" jutott tudomásukra, amikor "nagymértékben és ellenőrzés nélkül" vittek ki vizet az országból. Példaként erre egy, a szlovák-lengyel határnál épített csővezetéket hozott fel, amelyen át ásványvizet exportáltak Lengyelországba.Fico hangsúlyozta: az, hogy ma Szlovákiának elegendő vízkészlete van, nem jelenti azt, hogy ez a jövőben is így lesz. A módosítást és az ahhoz vezető politikai megegyezést a szlovák parlamentarizmus egyik legnagyobb sikerének nevezte.A mostani már a második olyan eset volt ebben a kormányzási ciklusban, amikor Robert Fico pártja az ellenzéki KDH szavazatainak segítségével hagyott jóvá alkotmánymódosítást. Az előző eset tavasszal történt, akkor a házasság védelméről szóló - s azt egy férfi és egy nő kizárólagos kapcsolatának definiáló - kitétel került be a szlovák alaptörvénybe.
Pozsony betiltotta a víz exportját
A víz exportjának csaknem teljes körű tilalmát bevezető alkotmánymódosítást hagyott jóvá kedden a pozsonyi törvényhozás.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
A legamerikaibb arab uralkodó II. Abdullah jordán király, aki ügyes manőverezéssel tartja egyben országát
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
„Európa egzisztenciális válságot él át” – François Hollande arról, miért indulna újra az elnökségért
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.