Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Januártól augusztusig 59 627 gyermek született, ez 2,9 százalékkal több, mint 2013 első nyolc hónapjában. A halálozások száma 82 136 volt, ez 3,2 százalékos csökkenést jelent - közölte a KSH.
Mérséklődött a népességfogyás üteme 2014 első nyolc hónapjában, miután többen születtek és kevesebben haltak meg, mint az előző év azonos időszakában - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.
A jelentés szerint januártól augusztusig 59 627 gyermek született, ez 2,9 százalékkal több, mint 2013 első nyolc hónapjában. A halálozások száma 82 136 volt, ez 3,2 százalékos csökkenést jelent.
Ennek alapján 22 509 emberrel csökkent az ország népessége; ez 4363-mal kevesebb az egy évvel korábbi adatnál.
A születések száma az év hat hónapjában emelkedett, februárban és augusztusban viszont enyhe csökkenés volt tapasztalható az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A legnagyobb mértékben, 9,4 százalékkal áprilisban nőtt a születések száma, ezt követően a júniusi 5,4 százalékos emelkedés volt jelentős. Összességében az év első nyolc hónapjában 1653-mal több gyerek született, mint 2013 hasonló időszakában, és ez 2,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A halálozások száma az év hét hónapjában kevesebb, májusban viszont 5,9 százalékkal több volt, mint 2013 megfelelő időszakában. Különösen a nyári hónapokban bekövetkezett visszaesés volt számottevő, amikor az egy évvel korábbi június-augusztusi időszakhoz képest átlagosan 6,4 százalékos mérséklődést regisztráltak. Az év első nyolc hónapjában 2710-zel kevesebben haltak meg, mint 2013 első nyolc hónapjában.
A házasságkötések száma az év első hat hónapjában folyamatosan meghaladta az egy évvel korábbit, de júliusban 3,1 százalékkal, augusztusban pedig 5,0 százalékkal elmaradt attól. A legnagyobb mértékben februárban emelkedett a házasságkötések száma, akkor csaknem 21 százalékkal több házasságot regisztráltak az előző év azonos időszakához képest. Az év első nyolc hónapjában anyakönyvezett 27 462 házasságkötés 3,6 százalékkal haladta meg a tavalyi értéket, 964-gyel többen kötöttek házasságot.
Ezer lakosra 9,1 élve születés és 12,5 halálozás jutott. Az előbbi értéke 0,3 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,4 ezrelékponttal alacsonyabb volt 2013. január-augusztushoz viszonyítva. Ezer élve születésre 4,6 csecsemőhalálozás jutott, ez 0,7 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.
A halálozások száma mérséklődött, a születéseké emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás üteme 4,1 ezrelékről 3,4 ezrelékre csökkent - tartalmazza a KSH jelentése.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.