Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Felkerült az Országgyűlés honlapjára a gazdasági bizottság módosító javaslata, melynek értelmében kiszedték az adótörvények közül az adatforgalom megadóztatását.
Most már hivatalosan is úgy fest, nem lesz netadó. Ugyanis felkerült az Országgyűlés honlapjára a gazdasági bizottság adótörvényeket módosító javaslata, melyből kiderül, hogy az adótörvények közül kiszedték a 150 Ft/gigabájt adatforgalomra vonatkozó tételeket.
A javaslat ugyanakkor fenntartja a társasági adó egytizenketted részének a havi távközlési adóból való levonásának lehetőségéről szóló rendelkezést.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.