Eltűnt több mint 340 ezer lakossági bankszámla

Több százezer számla tűnt el a tranzakciós illeték bevezetése óta a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint. A természetes személyek bankszámláinak száma szeptember végén már alig haladta meg a 9,4 milliót, ami csaknem négyéves mélypontnak felel meg.

  • MTI MTI
Eltűnt több mint 340 ezer lakossági bankszámla

Több mint 340 ezer lakossági bankszámla tűnt el azóta, hogy két évvel ezelőtt bevezették a tranzakciós illetéket – írta a Világgazdaság kedden.

A Magyar Nemzeti Bank adatait ismertetve a gazdasági napilap azt írta, a természetes személyek bankszámláinak száma szeptember végén már alig haladta meg a 9,4 milliót, ami csaknem négyéves mélypontnak felel meg.

A lap szerint a tömeges lakossági számlamegszüntetések egyik oka a 2013-ban bevezetett közteher lehet, ami jelentősen megdrágította a bankolást. Az első évben ezen a címen csaknem 260 milliárd forintot szedett be az állam, tavaly ennél is több, 269,4 milliárd forint volt az előirányzat, amiből november végéig 254 milliárd forint folyt be.

Az idén az állam 262,2 milliárd forintot tervez ezen a címen beszedni, ami bankszámlánként átlagosan 25 ezer forint körüli kiadást jelent. Az MNB-jelentés szerint ezt a költséget a szolgáltatók többsége teljes mértékben és közvetlenül áthárította, a kártyás vásárlások esetén pedig közvetett módon, az éves kártyadíjban érvényesítette – írta a Világgazdaság.

 
 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.