Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Németország és Hollandia után Belgium és Ausztria is megvizsgálja, hogyan vihetné haza Londonból aranyrúdjait, ugyanis egyre több ország szeretné tisztázni, megvan-e még a külföldön tárolt aranya – mondta Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója azt mondta: nagy port vert fel, amikor a német Bundesbank 2012-ben bejelentette, hogy – engedve az eurózóna válsága miatti belpolitikai nyomásnak – a New York-i Federal Reserve-nél lévő 1528 tonnás készleteiből 300 tonnát 2020-ig hazaszállíttat, ez a mennyiség a teljes német tartalék közel felére rúg. Németország a francia jegybankban, a Banque de France párizsi trezorjaiban tárolt összesen 374 tonna aranyát is haza akarja vitetni.
2013 júniusában aztán Németország úgy döntött, mégsem nyúl a New Yorkban tárolt aranykészletei egy részéhez, ám visszakozásával a Merkel-kormány csak erősítette azokat a pletykákat, miszerint talán nincs meg hiánytalanul a németek aranya – hívta fel a figyelmet Juhász Gergely.
A New York-i, londoni trezorokban lévő aranyak meglétével kapcsolatos bizonytalanságot erősíti, hogy bár a holland központi bank kormányzója 2012-ben még azt mondta, nincs tervben aranyaik hazahozatala, azok New Yorkban biztonságban vannak, néhány hete a holland jegybank mégis repatriálta az ott tárolt 122,5 tonnányi sárga nemesfémét.
Karácsony előtt két héttel pedig előbb Belgium, majd Ausztria jelentette be, hogy fontolgatja külföldön tartott aranyai hazahozatalát. Belgium még a '90-es években 1000 tonna aranyat adott el, hogy csökkentse adósságát. A ma 227 tonnára rúgó belga aranytartalékok legnagyobb része az Egyesült Királyságban van, kisebb részét Kanadában és Bázelben, a Nemzetközi Fizetések Bankjában őrzik.
Az osztrákok 2014 májusában tették közzé, auditorokat küldenek Londonba, hogy megbizonyosodjanak arról, hiánytalanul megvannak-e a Bank of Englandre bízott aranyaik, s az osztrák Trend magazin szerint erre a revízióra hamarosan sor kerül. Az osztrák jegybank, az Oesterreichische Nationalbank (OeNB) könyvvizsgálói szerint ugyanis kockázatot jelent, hogy az osztrák aranytartalékok a londoni központi banknál koncentrálódnak, emiatt javasolták az OeNB-nek, hogy azt több "tároló" között terítse szét. Ausztria aranytartaléka 280 tonna, melynek csak kis része, 17 százaléka van Bécsben, 80 százaléka Londonban, 3 százaléka Svájcban található.
Magyarország adósságcsökkentési szándékkal a rendszerváltáskor még 65 tonnás aranytartalékát a kilencvenes évek közepén 3 tonnára építette le, ami azóta is ezen a szinten áll.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.