Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kiállnak kollégái Jávor István nemzetközileg elismert korrupciókutató mellett, akit feljelentett a NAV és 3 millió forintot követel tőle becsületsértésért. Az oktatók tiltakoznak a pártállami módszereket idéző hatósági fellépés ellen.
Az Oktatói Hálózat felháborodással értesült arról, hogy kollégájuk, Jávor István, a korrupciókutatás nemzetközileg elismert szakembere, az ELTE TáTK oktatója ellen megfélemlítő hadjáratot indítottak a magyar hatóságok – közölte a szervezet és közleményében azt írta, tiltakozik a tudományos kutatás és a véleménynyilvánítás szabadságát, a tanszabadságot, valamint Jávor István személyes adataihoz fűződő alapvető jogait súlyosan sértő, a pártállami módszereket idéző hatósági fellépés ellen.
A NAV keresetlevelében többek közt azzal vádolja Jávort, hogy az adóhatóság korrupt gyakorlatával kapcsolatos állításai bizonyíthatatlanok, és hogy ezek hangoztatásával egyetemi oktatóként káros befolyást gyakorol „a legfogékonyabb korban lévő diákokra.” Az Oktatói Hálózat szerint kollégájuk zaklatását a Magyar Rendőrség tovább fokozta azzal, hogy egy magánjellegű üggyel kapcsolatos rendőrségi idézést nem a lakcímére, hanem egyenesen munkahelyi vezetőjének titkárságára küldött.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.