Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A pártjával energetikai ügyekben évek óta vitatkozó politikus kedden is másként szavazott. Tartózkodott a 30 évre szóló paksi titkosítás megszavazásakor.
A fideszes Bencsik János tartózkodott a paksi bővítés adatainak 30 évre szóló titkosításáról tartott szavazáson kedden a parlamentben.
Így tett a módosító javaslatok, az összegző módosító és a végleges javaslat elfogadásánál is – írta a 444.
Bencsik energetikai ügyekben már évek óta vitázik a kormánnyal. 2011-ben a kapcsoltáram-támogatásokon vitatkozott össze a kormánnyal. A hőerőműveknek nyújtott támogatás lényege az volt, hogy a náluk melléktermékként keletkező áramot garantált áron felvásárolták tőle. Ezt a kötelezettséget azonban a kormány felszámolta, azóta nem ritka, hogy Bencsiknek különvéleménye van.
Mint arról beszámoltunk, kedden a Ház 130 igen szavazattal, 62 nem ellenében és egy tartózkodás mellett fogadta el Seszták Miklós fejlesztési miniszter javaslatát a paksi titkosításról. A javaslat egy része a beruházással kapcsolatos jogi, foglalkoztatási és adat-hozzáférési rendelkezéseket tartalmaz, míg további, hosszabb fele elsősorban az atomenergiáról szóló jogszabályt módosítja a biztonságosabb atomenergia-felhasználásra hivatkozva.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.