Harminc évre titkosították a paksi bővítés adatait

A paksi bővítésről az oroszokkal kötött szerződésben szereplő üzleti és műszaki adatok harminc évre szóló titkosításáról döntött a parlament kedden.

  • MTI MTI
Harminc évre titkosították a paksi bővítés adatait

Az Országgyűlés kedden a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos változtatásokat fogadott el, amelyek egyike kimondja, hogy a beruházás végrehajtásával megbízott orosz és magyar szervezetek és alvállalkozóik által kötött szerződésekben szereplő üzleti és műszaki adatok, valamint a megvalósítási megállapodások és az egyezmény előkészítésével kapcsolatos, a döntéseket megalapozó adatok a keletkezésüktől számított harminc évig közérdekű adatként nem ismerhetők meg. 

A parlament 130 igen szavazattal, 62 nem ellenében és egy tartózkodás mellett fogadta el Seszták Miklós fejlesztési miniszter javaslatát, amelynek egy része a beruházással kapcsolatos jogi, foglalkoztatási és adat-hozzáférési rendelkezéseket tartalmaz, míg további, hosszabb fele elsősorban az atomenergiáról szóló jogszabályt módosítja a biztonságosabb atomenergia-felhasználásra hivatkozva.

A tárcavezető eredeti, tavaly december elején beterjesztett indítványában 15 évre kezdeményezte titkosítani a szerződéses és döntés-előkészítő adatokat, a törvényalkotási bizottság azonban pénteken, kormánypárti tagjainak szavazataival, az időtartam megduplázását javasolta. Seszták Miklós korábban a titkosítással összefüggésben megjegyezte, hogy az a hatósági eljárásra nem vonatkozik.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.