Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A Napi Gazdaság szerint a bankok kifejezetten jól járnak azzal, hogy a befektetőknek egyik napról a másikra elszállt a bizalmuk a brókercégek iránt.
Az újság keddi cikke szerint noha rövid idő telt el a botrány kirobbanása óta, a bankok óriási érdeklődést tapasztalnak a számlanyitások iránt.
A Raiffeisen Banknál máris milliárdos nagyságrendekben tárgyalnak és az első utalások már be is érkeztek hozzájuk. A CIB-nél is az igények további felfutását várják a brókercégekkel kapcsolatban álló ügyfelektől, amint egyre többen elveszítik bizalmukat a kockázatosabb befektetési termékekben.
A prémium ügyfélkörben százmilliós nagyságrendről számolt be az FHB Bank is. Az FHB várakozásai szerint a tényleges ügyféligények akkor realizálódhatnak, ha az ügyfeleknek megtérül a káruk, és elkezdenek új szolgáltató, illetve új befektetések után nézni.
Szintén kivárásról számolt be a K&H, ahol az ügyfelek eddig a számlanyitásra koncentráltak, hiszen még várják a kifizetést. Más bankoknál ugyan nem feltétlenül a brókerbotránnyal magyarázzák, de egyöntetűen az érdeklődők és számlanyitók számának megugrásáról számoltak be az OTP-nél, az AXA Banknál és a Gránit Banknál is – olvasható a gazdasági napilapban.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
Az amerikai elnök bejelentése szerint augusztus 1-jétől érvényes az intézkedés, egy további, egyelőre nem részletezett „büntetéssel” együtt.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
Gyakorlatilag leállt az élet Birminghamben.