Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Hiába emelték elvileg 22 ezer forinttal a bruttó közmunkabért, még mindig csak 51 ezret kapnak a közmunkások.
Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó arra kérdezett rá az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, hogy hogyan változott a közmunka- és a minimálbér a Fidesz kormányra kerülése óta, illetve hogy miért keverik az Emmiben a bruttót és a nettót.
A minisztérium parlamenti államtitkára, Rétvári Bence írásbeli válaszában kifejtette, hogy a családi adókedvezmény miatt három gyerek után a nettó és a bruttó már azonos. Bár Rétvári arról írt, hogy az adókedvezmény és a családi pótlékok miatt milyen sokat visznek haza a közmunkások, az általa közölt adatokból világosan látszik, hogy anélkel nem. Ugyanis bár a kormány bruttó 22 ezer forinttal emelte a közmunkások bérét, az a valóságban nettó csak mindössze négyezer forinttal nőtt: 2011-ben 47 025 forintot kaphattak havonta, 2015-ben pedig 51 847 forintot.
A minimálbérrel ugyanez a helyzet: a 2010-es bruttó 73 500-as minimálbért elvileg több mint 30 ezer forinttal emelték, 105 ezerre, de nettó ez mindössze 8 ezer forintos változást jelentett, családi adókedvezmény nélkül a nettó mnimálbér csak 68 775 forint.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.