Már a kezdésnél fel kellett függeszteni az Otthon Melege programot két régióban

Az 50 százalékos támogatású programot két térségben a források kimerülése miatt kellett felfüggeszteni.

  • hvg.hu hvg.hu
Már a kezdésnél fel kellett függeszteni az Otthon Melege programot két régióban

El sem kezdődött szinte, de már fel is függesztették az Otthon Melege program energiahatékonysági pályázatait két régióban.

Az 50 százalékos támogatású programot két térségben a források kimerülése miatt kellett felfüggeszteni. Így a Nyugat-Dunántúlon mindösszesen másfél napon keresztül, május elsején délután 6 óráig lehetett pályázatokat benyújtani a társasházak korszerűsítésére. A Közép-magyarországi térségben ma zárják le a jelentkezéseket. Az április 30-án nyíló pályázatokra 10 milliárd forintot különített el a kormány, korábban tett bejelentések szerint a rendelkezésre álló forrásból mintegy 20 ezer társasház újulhat meg.

„A pályázat keretében a minimum 5, de legfeljebb 60 lakásos, 1946 után épült, 2006. december 31-ig kiadott építési engedéllyel rendelkező, távfűtéssel, házközponti fűtéssel vagy lakásonkénti egyedi fűtéssel rendelkező lakóépületek tulajdonosi közösségei igényelhetnek támogatást" – írta honlapján a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Pályázatot 2015. április 30-tól a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig nyújthatnak be a jelentkezők.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.