Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
700 forintnál lesz a minimum idén. Ha ön is lekvárt főzne, nézze meg, hogy az elmúlt négy évben hogyan alakultak az árak, és idén mi a trend.
Magyarországon az egyik legnépszerűbb gyümölcs az eper, ennek bizonyítására elég csak egy pillantást vetni a fagylaltospultokra vagy a boltok lekvárkínálatára. Két baj van vele csupán, egyrészt nagyon rövid a szezonja, másrészt nagyok az árkülönbségek a szezon elején és a végén.
Sokan nagyobb mennyiséget is vesznek belőle, akár befőzésre, és ekkor már egyáltalán nem mindegy, mikor vásárolnak. Ha túl korán, akkor jó drága lesz a lekvár, ha pedig túl későn, akkor könnyen lehet, hogy már nem kapni elegendő jó minőségűt.
A megfelelő időpont megválasztásához tudományos alapokra tereltük a témát, és kikértük a Magro.hu agrárpiaci portáltól az eper elmúlt három éves árfolyam-alakulását, illetve az idei trendet.
Ebből az látszik, hogy a hazai eper ára általában a 21-26. hét tájékán, azaz május 20.–június 20. között éri el a minimumát. Az idei nyitóár 1500 forint volt, de már 1050-nél tart, és ebből kiindulva ez idén 700 forint környékén várható a nagybani, valamint a termelői piacon elérhető minimum, ami várhatóan 100-200 forinttal lesz drágább a zöldségeseknél – a főszezon előreláthatóan két héten belül indul.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település található Magyarországon. Játsszon velünk!
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.