Veszprémben is felbukkant a mérgező eper
Gyomorproblémákat, allergiás reakciókat okozhat.
A fogyasztóvédelmi hatóság szerencsére leírta, hogy lehet felismerni a romániai szamócát.
Megelégelték, hogy a gyerekek szaladgálnak az ágyások között, és olykor egymást dobálják eperrel, úgyhogy “véget vetettek az anomáliáknak”.
Kanadai kutatók kimutatták, hogy az az eper rendszeres fogyasztása mennyire jó hatással lehet a kognitív képességekre.
Általános tévedés, hogy az eper külső oldalán a magokat látni – és az is, hogy amit eszünk, az a termés.
Nagy kihívás, hogy a szüretelőrobot ne nyomja össze a gyümölcsöt – de az is, hogy a csúcstechnológia alkalmazásának költsége ne eredményezzen piacképtelen árakat. A legújabb kori mezőgazdaságnak izgalmas kísérleti terepe az epertermesztés, de akad már lézeres madárijesztő és gyümölcsbevizsgáló iPad-kamera is.
Többe kerülnek a hazai idénygyümölcsök, mint tavaly, és a következő időszakban sem várható nagy áresés. De mi a drágulás oka? És legalább a dinnye olcsó lesz? Szakértővel eredtünk a drágulás okainak nyomába, és le is teszteltük, megéri-e a drágábbat venni.
Razziázott a NAV a nyáron az út mentén, a tanulságokat most szűrték le. Gond van az út menti online pénztárgépekkel is.
Az eperöntetes fagylalt a Sunday Bloody Sunday című U2 dalra utalt.
A 20. héten a hazai zöldborsó 900 forint/kilogramm, a zöldbab 1600 forint/kilogramm áron jelent meg a kínálatban. Mindkét hüvelyes ára magasabb volt, mint egy éve: 29, illetve 7 százalékkal.
Évről évre visszatérő probléma, hogy a kereskedők csak átcsomagolják magyarnak az olcsó import spanyol epret.
Korábban eprekben találtak hasonlót. Az ügy feltételezett elkövetőjét csak néhány napja állították bíróság elé.