Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A parlament elfogadta a 2016-os költségvetést, Varga Mihály pedig kiállt, és bejelentett egy szokványosan lapos sajtótájékoztatón.
A magyar parlament elfogadta a jövő évi költségvetést, és semmi akadálya, hogy a jövő évi adótörvényekkel hatályba lépjen jövő év január 1-jén – jelentette be Varga Mihály a zárószavazást követő, megszokottan lapos és unalmas sajtótájékoztatón.
Varga elmondta azt is, hogy a nyugdíjak az infláció mértékével, 1,6 százalékkal emelkednek jövőre. Viszont a jegybank jóval magasabb, 2,6 százalékos inflációt vár jövőre, és a nemzetközi szervezetek is bőven 2 százalék feletti pénzromlásra számítanak. A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, azért eltérő a kormány prognózisa, mert korábban készült, ennek ellenére kitartanak az előrejelzés mellett.
Ha a nemzetközi szervezeteknek lesz igazuk, jövőre az év egy részében a nyugdíjak reálértéke csökkenhet, de a nyugdíjasoknak nincs félnivalójuk, ugyanis a törvény szerint kiegészítést kell kapniuk az év utolsó hónapjaiban, ha az infláció magasabban alakul a vártnál. A nyugdíjasoknak azonban nincs mitől tartaniuk, mert 2016 végén kiegészítést kapnak, ha elmarad a nyugdíjuk a pénzromlás ütemétől, ez törvényi kötelezettsége az államnak.
A nemzetgazdasági miniszter hosszan sorolta, mely területeknek mekkora többletforrás jut. Például
A sajtótájékoztatón Varga azt is megemlítette, hogy megfelelő tartalék van a költségvetésben: a 100 milliárdos általános tartalék mellé, 2016-tól bevezetik a fejezeti tartalékok intézményét, ami összesen 35 milliárd forint lesz, és a tárcák októbertől férhetnek hozzá, ha nem lesz rá szükség a hiánycél eléréséhez. Mindemellett a költségvetésben van országvédelmi tartalék is, ami 70 milliárd forint lesz.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.