Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Három hónapja a Fidesz szavazóinak többsége még meg tudott békélni a boltzárral, most már csaknem kétharmaduk ellenzi.
Egyre többen vannak, akik ellenzik az üzletek vasárnapi zárva tartását – ezt mutatja a Medián közvéleménykutató cég felmérése. A cég az ország több mint 100 településén kérdezett meg - véletlenszerűen kiválasztva - összesen 1200 embert. A minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét, írja a Medián.
Az eredmény: márciusban az emberek 62 százaléka támogatta a nyitva tartást, vagyis ennyien ellenezték a boltzárat, májusban már 72 százalék ez az arány. Vagyis nemhogy hozzászoktak volna az emberek a boltzárhoz, egyre inkább ellenzik azt.
Pártkötődés alapján nézve is elmondható, minden társadalmi csoport között nőtt és többségben van az elégedetlenek aránya. Leginkább a Fidesz szavazói között nőtt a vasárnapi nyitva tartás támogatóinak tábora: márciusban 45 százalékuk volt a nyitva tartás híve, vagyis a kormánypártiak többsége meg tudott békélni a boltzárral, ma már 63 százalékuk van a nyitva tartás mellett, azaz a fideszesek között is kisebbségbe kerültek a boltzár hívei.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.