EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Egyelőre az 1-es terminálig lehet vonattal eljutni, majd buszra kell átszállni Ferihegy 2 eléréséhez, ám most egyre valószínűbb, hogy megvalósul a Liszt Ferenc repülőtér kötött pályás kapcsolatának megteremtése.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési beruházássá nyilvánította a kormány egy augusztusi határozatában a Liszt Ferenc repülőtér kötött pályás kapcsolatának a megteremtését. Mivel a beruházás az uniós támogatásokból finanszírozott közlekedési nagyprojektek közé is bekerült korábban, egyre valószínűbb, hogy meg is valósul, bár csak sokadik nekifutásra – írja a Napi Gazdaság.
A lap megjegyzi: korábban szakértők is vitatták, hogy egyáltalán indokolt-e az évi 7-8 milliós utast fogadó terminálhoz vasutat építeni, a Budapest Airport tavaly megdöntötte 9 milliós utasrekordját és minden valószínűség szerint meglesz a 10 milliomodik látogató is. A ferihegyi reptér elhelyezkedése kiváló, Európa fővárosainak többsége esetében nagyobb távolságról kell az utasoknak bejutnia a városba, de a közlekedési összeköttetés sérülékeny: ha egy baleset is történik a ferihegyi gyorsforgalmin, máris lekésheti bárki a gépét. Vonat ugyan közlekedik, de át kell szállni az 1-es terminálról buszra, ami kiviszi az embereket a repülőtérre.
Korábban volt egy terv, mely szerint a ceglédi fővonalról Szemeretelep elágazástól repülőtéri iparvágány segítségével érik el Ferihegy 2-t, de akkor még végállomásként tekintettek a reptérre, a mostani tervekben pedig hurok szerepel, a vonalhoz kitérőt építenek.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.