Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Főgáz (illetőleg a mögötte álló ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.) egymás után falja fel a lakossági gázszolgáltatókat, és jövő ilyenkorra akár 3,3 millió fogyasztóval is rendelkezhet, de továbbra sem tudni, hogy a korábban a külföldi tulajdonú cégeknél tetemes éves veszteséget okozó szolgáltatás mitől és hogyan lehetne kezelhető.
A Figyelő csütörtökön megjelent számában azt írja, hogy tízmilliárdokat bukhat az állami cég. A hetilap kalkulációja abból indul ki, hogy pontos számot ugyan nem lehet mondani azért, mert a Főgáz továbbra sem adott le semmiféle üzleti tervet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál. Ahogyan erről a témáról azt szeptember elején megírtuk: az energiahivatal megbírságolta az állami gázcéget, és előírta, hogy a hiányt sürgősen pótolnia kell. Ez utóbbira azonban azóta sem került sor.
Az ENKSZ, illetve az azt felügyelő Németh Lászlóné államtitkár néhány hete, egy sajtóbeszélgetésen az üzleti terv le nem adásával kapcsolatosan azt mondta, hogy erre a még folyamatban lévő céges felvásárlások miatt nem került még sor. Csakhogy – így a Figyelő – ez azt is jelentheti, hogy egyelőre nincs is megoldás arra, hogy az egyetemes gázszolgáltatási szektorban eddig évente, rendre képződő veszteségeket az állami cég, mint egyedüli piaci szereplő, hogyan és honnan tudja majd kezelni.
Az elmúlt három év adatai szerint ebben a szegmensben az E.On, a Tigáz, a Gdf Suez gázcégei átlagosan mintegy 27 milliárd forintos veszteséggel működtek. Amennyiben a Tigáz (ENKSZ) az állami irányítás hatékonyabbá tételével – ahogyan azt állítják – olcsóbbá tudja tenni a szolgáltatást, úgy ennél lehet ugyan alacsonyabb az éves mínusz, de a hetilap szerint "nem áll távol az igazságtól a szektor cégeinek állandó panasza, miszerint jelen állás szerint többet fizetnek a gázért, mint amennyiért a lakossági fogyasztóknak adják". Vagyis: a veszteség borítékolva.
Németh Lászlóné, a már említett háttérbeszélgetésen azt állította, hogy az átmeneti időszaknak tekintett első néhány év átalakításának finanszírozására (így a jelentkező veszteségek kezelésére is) a leendő többletbevételei mellett az ENKSZ által lehívható 14 milliárd forintos keret áll a rendelkezésére. Azt, hogy ez adott esetben mire elegendő, nem tudni. Október elején a kormány és az állami energiaszektor illetékes képviselőinek jelenése van Brüsszelben, ahol tovább kell magyarázkodniuk az EU-nak a szektorban történt kormányzati lépések miatt (ennek helyzetképét adtuk meg nyár elején, amikor a Brüsszelbe kiküldött Trócsányi-levél kapcsán azt írtuk: a kormány tisztában van vele, hogy a rezsiharc megbukott, csak még azt nem tudja, hogy lehet ezt idehaza kommunikálni.
A Figyelő úgy tudja, hogy az éves szinten biztosan milliárdos méretű hiányt (vagy annak egy részét) megpróbálhatják az MVM-mel fizettetni – ami miatt máris feszültség van a két társaság között. Ez, ha igaz, egyvalakinek még pikánsabbá teszi a pályafutását. Horváth Péterét az ENKSZ vezérigazgatójáét, aki korábban az energiahivatal vezetője is volt (a rezsiharc idején), majd onnan az MVM gáz üzletágának irányítója lett, mielőtt az állami közműszolgáltató élére érkezett.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
Az őrmestert a történtek után eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
Nem a MÁV hónapja volt a június, és ez az internetezők ingerküszöbét is átütötte.
A BKV belső vizsgálatot indított.