Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A cukor és a liszt olcsó nálunk, akkor is, ha ön drágának érzi.
Az Eurostat és a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján számos élelmiszer és élvezeti cikk árát hasonlítja össze a napi.hu összeállítása, amelyből kiderül, hogy bizonyos termékeknél jól látszik a kiterjedt magyar áfacsalás hatása.
Ilyen terméknek számít például a finomított kristálycukor, amelynek kilója nálunk 72 eurócentbe kerül, miközben a szomszédos Szlovákiában 92, Romániában pedig 82 cent az ára.
Hasonló okokból lehet feltűnően olcsó a szintén az áfacsalók egyik kedvenc terepének számító liszt is. Ez átszámítva 45 eurócentbe került idehaza tavaly, szemben a szlovákiai 47 illetve a romániai 63 centtel. A megfigyelt országok átlaga 70 cent feletti, az élen a norvégok állnak, közel másfél euróval.
A sertéskaraj viszont annak ellenére sem feltűnően olcsó, hogy az ágazat a feketegazdaság erős jelenlétére panaszkodik: kilónként 4,7 euróba kerül, vagyis magasabb, mint a közel 4,5 eurós román, szlovák vagy cseh összeg.Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.