Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Elutasította és nem terjeszti a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatban benyújtott két népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívét, mivel azok nem felelnek meg az előírásoknak – derül ki az NVI elnökének csütörtöki határozataiból.
A Kúria kedden az NVB határozatait helybenhagyva elutasította azokat a felülvizsgálati kérelmeket, amelyeket a vasárnapi munkavégzés tilalmára vonatkozó népszavazási aláírásgyűjtő ívek hitelesítése érdekében nyújtottak be. Ezután nyílt meg a lehetőség új kezdeményezések benyújtására a témában, ezzel kedden ketten éltek is.
Az elsőként érkezett kérdés Simonné Gercsényi Gabriella magánszemélyé, a második Harangozó Tamásé, az MSZP frakcióvezető-helyetteséé, aki magánszemélyként nyújtott be kezdeményezést. Simonné Gercsényi Gabriella kérdése úgy szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?".
Az NVI elnökének a benyújtás után öt napja van arra, hogy formai szempontból megvizsgálja a kérdést, és ha az megfelel a jogszabályi előírásoknak, akkor azt az NVB elé terjessze. Pálffy Ilona a formai vizsgálatot követően azért utasította el ezt a kezdeményezést, mert ahhoz nem volt benyújtva üres aláírásgyűjtő ív, ez pedig elengedhetetlen feltétele az érvényes benyújtásnak.
Harangozó Tamás azt a kérdést nyújtotta be: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?"
Az NVI elnöke ezt a beadványt is megvizsgálta, és a "párhuzamossági moratóriumra" hivatkozva utasította el. A népszavazásról szóló törvény szerint ugyanis egy kérdés benyújtása után már nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés az előbbi hitelesítését megtagadó döntés jogerőre emelkedéséig, márpedig Harangozó Tamás kérdését az NVI székházában elhelyezett időbélyegző adatai szerint fél perccel "megelőzte" Simonné Gercsényi Gabriella azonos témájú kérdése.
A határozatok ellen jogorvoslatnak nincs helye, de a szervezők a kérdést 15 napon belül ismételten benyújthatják. Az ismételten benyújtott kérdés hitelesítését a Nemzeti Választási Bizottság napirendjére kell tűzni.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.