Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Köszönjük szépen a bankoknak, hogy le kell állítani a Quaestor-károsultak kártalanítását – lényegében ezt mondta Halász János Fidesz-frakciószóvivő. Az Alkotmánybíróság döntését ettől függetlenül tiszteletben tartják.
A bankok elérték a céljukat – kommentálta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) kedden megsemmisítette a Quaestor-károsultak kárrendezésről szóló törvény több rendelkezését.
Mint arról beszámoltunk, keddi határozatával az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a Quaestor-törvény diszkriminatív elemeket tartalmaz, mert túlságosan szűken határozták meg a kárrendezésre jogosultak körét, és a bankokra sem kellett volna rátolni az egész cechet. A törvényhozóknak lehetőségük van a jogszabály újraírására.
A Fidesz szerint a bankok akasztották meg a kártalanítási folyamatot azzal, hogy az Ab-hoz fordultak, és el is érték céljukat. Szerinte a határozat alapján kérdés, hogy egyáltalán bármilyen kamatot ki lehet-e fizetni a kártalanítás során. Hozzátette: az Ab döntése azért korántsem adott mindenben igazat a pénzintézeteknek. Az Ab-döntést tiszteletben tartják, és tanulmányozzák a következő lépések előtt – közölte Halász János.
Az MSZP szerint viszont a MNB-nek kell a felelősséget vállalnia. A párt elvárja, hogy a kormány minél hamarabb rendezze ne csak a Quaestor-, hanem a Buda-Cash és Hungária Zrt. károsultjainak helyzetét is.
Az LMP azt várja a kormánypárttól, hogy ne a jogszabály hibás részeit "javítgassa", hanem átfogóan szabályozza a kérdést.
A liberálisok üdvözlik az Alkotmánybíróság döntését.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Már venni vagy bérelni sem lehet olyan 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi ingatlant hatósági jóváhagyás nélkül.
A honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Több építkezés és NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat.