Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Paks II megtámadása a rezsicsökkentés hosszú távú fenntarthatósága elleni hadüzenet, az EU alapszerződéseit egy teljesen más világrendben írták, a schengeni zóna túlélése pedig minden európai ország érdeke - a külgazdasági és külügyminiszter a köztévében beszélt erről.
Mivel az EU egyes mechanizmusait, szerződéseit nem a jelenlegi világrendre találták ki, legitim felvetés, hogy át kell gondolni ezek módosítását - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornán pénteken.
A tárcavezető kifejtette: ilyen súlyos válsággal, mint a mostani, eddigi története során még nem kellett szembenéznie az EU-nak, és ez a helyzet felszínre hozza a gyengeségeket, azt, hogy vannak olyan mechanizmusok, szerződések, szabályok, amelyek elavultak, nem erre a világrendre valók. Át kell gondolni, hogy esetleg változtassanak ezeken - vélekedett.
Szijjártó Péter kijelentette: az EU "alapszerződéseit egy teljesen más világrendben írták", amikor jóval kevesebb tagja volt az uniónak, más világpolitikai és világgazdasági környezet vette körül a kontinenst. Az elmúlt években az EU nem tudta megtalálni a jó válaszokat a legégetőbb kihívásokra, az energetikai, gazdasági és biztonságpolitikai kérdésekre. Emellett Európának a második világháború óta soha nem kellett szembenéznie ennyi és ilyen súlyú kihívással, mint most. Ezért teljesen legitim az a felvetés, hogy érdemes megnézni, a közös szabályok még időtállóak-e vagy azokon módosítani kell, hogy "újra erősek lehessünk" - mondta.
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a schengeni zóna túlélése minden európai ország érdeke, értékalapon és gazdasági szempontból is. Az övezet két konszenzuson alapul: belül nincs ellenőrzés, és ezért cserébe a külső határokon megvédik magukat az országok. Ahhoz, hogy az első konszenzus megmaradjon, a másodiknak is érvényesülnie kell, erre kellene koncentrálni, de "az európai uniós intézmények és számos európai uniós tagország erre nem képes, nem hajlandó vagy nem akarja" - magyarázta.
Véleménye szerint tagállami felelősség megvédeni a schengeni zóna külső határát, erre közös szabályok vonatkoznak, amelyek betartását vállalja egy ország, amikor csatlakozik az övezethez. Azonban kevesen tartják be a szabályokat, ami gyengeség, sőt, "az európai intézmények nemhogy nem kényszerítik ki a közös szabályok betartását, hanem sok esetben még bátorítják is azok megszegését" - mondta.
A paksi bővítéssel kapcsolatos kötelezettségszegési eljárást illetően Szijjártó Péter mondta, az elmúlt hónapokban bebizonyosodott: az Európai Bizottság "politikai alapon dönti el, hogy milyen energetikai beruházásba köt bele". Paks II megtámadása "a rezsicsökkentés hosszú távú fenntarthatósága elleni hadüzenet" - jelentette ki. Mint mondta, a rezsicsökkentéssel komoly gazdasági érdekeket sértettek, de "végig fogjuk csinálni a beruházást", mert a szerződések a magyar és az uniós jog próbáját is kiállják.
Mint arról beszámoltunk: az Európai Bizottság csütörtökön elmeszelte a Paks II.-t és jelezte, hogy kötelezettségszegési eljárást indított az uniós közbeszerzési szabályok megsértése miatt.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
„A rendszerváltásnak három pillére kell legyen: a jogállam helyreállítása, az állami bűnszervezet, továbbá az orosz csatlósviszony felszámolása” – hangsúlyozza Magyar Bálint szociológus, a maffiaállam-elmélet kidolgozója, aki szerint a rezsimváltó ellenzék igazi szűk keresztmetszete Magyar Péter személye.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.