Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
December 31-ig lehet az előző költségvetési ciklus terhére beruházást finanszírozni, jelenleg több mint 150 támogatási szerződés van nyitva, a kifizetéseket év végéig végrehajtják, és a szerződéseket februárban lezárják.
Magyarország a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére szánt összes forrást le fogja kötni ez előző uniós költségvetési ciklusból, az idei évre tervezett projekteket pedig mind befejezik – nyilatkozott a Világgazdaságnak Nagy Róbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) vezérigazgatója.
A lap csütörtöki számában megjelent interjúban a vezérigazgató azt mondta, hogy nyolc kivitelezés átadása van még hátra karácsonyig. Jelezte, hogy december 31-ig lehet az előző költségvetési ciklus terhére beruházást finanszírozni, jelenleg több mint 150 támogatási szerződés van nyitva, a kifizetéseket év végéig végrehajtják, és a szerződéseket februárban lezárják.
Elmondása szerint a Közlekedési Operatív Programban nagyságrendileg 2000 milliárd forintos forrás állt rendelkezésre, ebből mintegy 1400 milliárdos összegben a NIF volt a kedvezményezett. Ezek között a projektek között említette az M43-as autópálya megépítését, az M3-as autópálya két szakaszának építését és a Kelenföld–Székesfehérvár, valamint a dél-balatoni vasútvonal korszerűsítését.
A 2014–2020-as költségvetési ciklus forrásainak felhasználásáról Nagy Róbert azt mondta, hogy október végéig közel 300 milliárd forint értékben írtak ki közbeszerzési eljárásokat, ezekben március végéig kell eredményt hirdetni. Összegszerűen ezek fele út, másik fele vasútfejlesztési projekt, de darabszámra több az útfejlesztés.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.