Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Vidéken sokkal erősebb a háziasszonyok befolyása, mint a fővárosban.
Megdőlni látszik a sztereotípia, amely szerint a pénzügyi döntéseket a férfiak hozzák, a Genertel felméréséből az derült ki, hogy a megkérdezett nők közel 80 százaléka felelős a biztosításokért, azaz ők döntenek arról, hogy milyen biztosítást kössenek ők vagy akár az egész család.
A Genertel Biztosító Zrt. 500 nőt kérdezett meg a legutóbbi felmérése alkalmával. Arra volt kíváncsi, hogy ki hozza meg a döntést a családban biztosítási kérdésekről. A felmérés meglepő eredményeket hozott, a megkérdezett nők 77 százaléka válaszolta azt, hogy ő dönt.
Megvizsgálták azt is, hogy milyen mértékű a nők aktivitása az egyes biztosítási típusokon belül és az derült ki, hogy elég jelentős különbségek vannak. Lakásbiztosításnál szinte mindig a nő dönt, ezzel szemben a nyugdíjbiztosításnál csak a nők kevesebb mint 25 százaléka mondja ki a végső szót.
Kiderült a felmérésből az is, hogy 85 százalékban a 40 feletti nők hozzák meg a döntéseket. A legmeglepőbb hozadéka a felmérésnek az, hogy a biztosításokról döntést hozó nők 64 százaléka vidéken él.
Lakásbiztosítás esetén a nők 70 százaléka az árat, illetve a kedvezményeket említette elsődleges szempontnak, amikor biztosítót választ, a hirdetések pedig alig játszanak szerepet a választásnál.
A cascónál is hasonló a helyzet, itt a válaszadó nők döntő többségénél - közel 90 százalékuknál - fontos szerepet játszik az ár a döntés meghozatalnál, ezen belül 30 százalék mondta azt, hogy kizárólag ár alapján dönt, és csupán 12 százalék vesz figyelembe egyéb szempontot, mint például a a biztosító ismertsége.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Az izraeli légicsapások egy Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
A Tisza Párt elnöke reagált Orbán Viktor interjújára, amelyben a miniszterelnök azon kesereg, hogy Varga Judit, Magyar volt felesége már nincs a politikában.
Tovább folytatódik a harc az egykori szövetségesek között.
Van, ahol így is majdnem negyven fok lehet ma.
Amerikai kutatóknak sikerült csodát tenniük.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.