Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Alig másfél millió új autót adtak el tavaly Oroszországban. Erre ugyan már jóelőre figyelmeztettek a prognózisok, de azt, hogy mindez még az előző évi adatok kétharmadára sem elegendő, több mint elgondolkodtató a Lada és a kőolaj országában.
Jelentősen, 36 százalékkal zuhant tavaly az új autók eladása Oroszországban - írta meg csütörtöki számában a Kommerszant. Az orosz gazdaság napilap előzetes számításokra hivatkozva azt közölte, hogy 2015-ben 1,6 millió új autó talált gazdára. Ez nagyjából megfelel annak az 1,55 milliós becslésnek, amire az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatokat tömörítő Association of European Businesses (AEB) üzleti érdekképviseleti szervezete számított.
A Volkswagen cég szintén csütörtökön arról számolt be, hogy 174 300 autót értékesített az orosz piacon tavaly, ami 36,8 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest. Több év komoly növekedés után az autóeladások már két éve is jelentősen csökkentek: ahogy az orosz gazdaság gyengülni kezdett az olajárak zuhanásának és a Moszkva elleni nyugati szankciók bevezetésének következményeként. A rubel árfolyama meredeken esett, ami a fogyasztókat arra kényszerítette, hogy halasszák el a nagy értékű termékek megvásárlását.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.