Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Mátyás Antal akadémikus, a magyar közgazdaság-tudomány kiemelkedő, nemzetközi hírű művelője életének 94. évében, hétfőn hunyt el. A Magyar Tudományos Akadémia méltatta.
2016. február 8-án, életének 94. évében elhunyt Mátyás Antal akadémikus, a magyar közgazdaság-tudomány kiemelkedő, nemzetközi hírű művelője. A tudósnak közgazdász-generációk köszönhetik, hogy már a rendszerváltást megelőző évtizedekben megismerhették a modern nyugati közgazdaságtan fogalmait, elméleti tételeit és módszereit – írták a Magyar Tudományos Akadémia honlapján.
Mátyás Antal 1923-ban született. Egyetemi tanulmányait 1941-ben kezdte meg a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A katonai szolgálat, majd a szovjet hadifogság miatt azonban csak 1948-ban folytathatta tanulmányait az akkorra önállóvá vált budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, ahol 1950-ben diplomázott. Ezt követően az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos munkatársa lett, majd 1953-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem oktatója. 1957-ben már egyetemi docens, 1966-tól pedig egyetemi tanár. 1970-ben kezdeményezésére jött létre a Közgazdasági Elméletek Története Tanszék, amelyet 25 éven át, nyugdíjazásáig vezetett. 1996 óta professor emeritus volt. 1990-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1995-ben rendes taggá választották.
Mátyás Antal tudományos és oktatói tevékenységének kiemelkedő és rendkívüli hatása elsősorban abban áll, hogy a hazai közgazdászok egymást követő több nemzedékét ő vezette be a modern nyugati közgazdaságtan terminológiájába, elméleti és módszertani ismeretanyagába, valamint újabb és újabb eredményeibe – azok részletekbe menő, elmélyült, komparatív és kritikai feldolgozása alapján.
E tevékenységét jóval a rendszerváltás előtt, már az 1950-es években megkezdte, vagyis egy olyan korban, amikor erre más szocialista országban nemigen akadt példa, hiszen csak néhányan vették a bátorságot, hogy a nyugati közgazdaságtan eredményeit is oktassák. Mátyás Antal merte vállalni, hogy utat nyisson az oktatásban azoknak a közgazdasági iskoláknak, elméleteknek és módszertani eljárásoknak, amelyek túlmutatnak a marxista közgazdaságtanon, sőt az egyes korokban divatossá vált irányzatokon is. Mátyás Antal fő művei közül különösen a History of Modern Non-Marxian Economics, A modern közgazdaságtan története, A korai közgazdaságtan története című könyvei, valamint a Similarities between the Economic Theories of Marx and Keynes című tanulmánya emelkedik ki.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.