szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egyre tovább használjuk okostelefonjainkat, ezért lassabban nő idén a kütyük piaca.

Az idén első alkalommal fordulhat elő, hogy nem éri el a tíz százalékot az okostelefonok piacának növekedése – írta a Világgazdaság csütörtöki számában a Gartner előrejelzésére alapozva. A cikk szerint várhatóan csupán hét százalékkal több okostelefont adnak el 2016-ban, ami valamivel több, mint 1,5 milliárd készülék. Az idei növekedés így jóval lassabb, mint a tavalyi 14,4 százalékos és a 2010-es 72 százalékos éves szintű emelkedés.

A piackutató mindezt azzal indokolta, hogy az érett piacok, mint például Észak-Amerika és Nyugat-Európa gyakorlatilag telítődtek, legalább 90 százalék az okostelefont használók aránya. A kisebb keresletet az is indokolja, hogy a fogyasztók ritkábban cserélik le készülékeiket, a fejlett piacokon a prémium modellek átlagos életciklusa két és fél év.

Kész tragédia, 10 százalék alatti ütemben bővül az okostelefon-piac

Elképesztő ütemben veszik az okostelefonokat Afrikában és a Közel-Keleten, de a legnagyobb piacon, Kínában a készülékek cseréje dominál. Az operációs rendszerek közül az Android toronymagasan vezető pozíciója megingathatatlannak tűnik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!