Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) egyelőre nem indított eljárást a felcsúti kisvasút ügyében – értesült a Népszabadság. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne vizsgálhatnák hamarosan az uniós pénz felhasználásával végrehajtott beruházást – jegyzi meg a lap.
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese kedden egy közleményben reagált arra, hogy Jávor Benedek európai parlamenti képviselő feljelentést tett a felcsúti kisvasút ügyében. Azt írta, hogy a beruházók jóval kevesebb utast ígértek a felcsúti kisvasútra, mint azt az "ellenzéki sajtó állítja". Szerinte Jávor Benedek a saját hazáját jelentette fel, amikor a kisvasúttal kapcsolatban az Európai Bizottság regionális főigazgatóságához fordult.
A kormány szerint ők semmit nem ígértek a felcsúti kisvasútrólCsepreghy Nándor ugyancsak cáfolta, hogy az EU csalás elleni hivatala eljárást indított volna a 850 milliós összköltségű, 600 milliós uniós támogatású beruházás ügyében. A Népszabadság brüsszeli tudósítója is úgy tudja: nem állja meg a helyét a brit Telegraph vasárnapi értesülése, amely szerint az OLAF vizsgálja a beruházást az EU-nak bejelentett utasszám elmaradása miatt.
„Ismerjük az önök által említett beruházásról beszámoló sajtóhíreket és nyilatkozatokat. A tudomásunkra jutott információkat szakértőink meg fogják vizsgálni" – olvasható az OLAF válaszában, amelyet a lap kérdéseire küldött.
Közölték: egyelőre azt elemzik, hogy az ügy az OLAF hatáskörébe tartozik-e. A Népszabadság brüsszeli forrásokból úgy értesült, hogy a felcsúti vasúti közlekedés uniós pénzekből történő fejlesztése az Európai Bizottság figyelmét sem kerülte el, a testület azonban egyelőre az OLAF következtetéseire vár.
A korábbi hírek szerint az április 30-tól közlekedő felcsúti kisvasútra nagyon kevesen vesznek jegyet.
Egyelőre kong az ürességtől Orbán falujának kisvasútjaKedden Csepreghy Nándor azt állította: a sajtóban korábban megjelent információkkal ellentétben eleve ilyen kevés utassal számoltak a beruházás tervezésekor. Szerinte a napi 2500–7000-es szám egy félreértésen alapul, a 444.hu-nak a Miniszterelnökség át is küldött egy táblázatot, amelyet a pályázó A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány készített. Ebben évi tízezer utas szerepel, amelyet már Csepreghy számolt át közleményében napi 28-ra.
Csakhogy a most cáfolni próbált szám is egy hivatalos dokumentumból származik. Az Átlátszó még márciusban kérte ki a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól a kisvasút adatait, ebben szerepel a „pesszimista" rubrikában a napi 2560-as, illetve az „optimista" becslésnél a 7080-as szám. Csepreghy most váratlanul azt állította, ez nem is a várt utasszám, hanem a kisvasút összes járatának napi kapacitása lenne.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.