A briteknek nem kell az EU, Cameron lemondott - a Brexit-népszavazás percről percre
Utolsó frissítés:
Péntek reggel bejelentették, hogy a britek többsége az EU-ból való kilépés mellett döntött. Cameron lemondott, hatalmasat zakózott a font. Kövesse velünk a brit népszavazás eseményeit percről percre!
Most érkezett
Hollandia uniós reformot akar
"Visszafordíthatatlannak" tűnik a britek döntése az Európai Unióból való kilépésről, s ennek ösztönzőleg kell hatnia a közösség megreformálására - jelentette ki a holland kormányfő pénteken az előző napi brit népszavazás eredményével kapcsolatban.
Mark Rutte szerint a mostani fejleménynek arra kell sarkallnia az EU-t, hogy foglalkozzon a más országokban is tapasztalható elégedetlenséggel.
"A Nagy-Britanniában látható elégedetlenség más országokban is jelen van, beleértve az enyémet is" - mondta újságíróknak Hágában a holland miniszterelnök, aki ezután Brüsszelbe indult, hogy részt vegyen az EU intézményei vezetőinek találkozóján. "Ennek pedig több reformot, több jólétet kell ösztönöznie" - vélekedett.
- Csütörtök este úgy zárult a szavazás, hogy minden felmérés a Brimain, a Maradás-tábor biztos győzelmét jósolta, a valós eredmények aztán hirtelen egészen mást mutattak: győzött a Brexit
- David Cameron brit miniszterelnök bejelentette lemondását, az EU-val már egy másik kormányfő tárgyal majd
- A font hatalmasat zuhant, a forintot is magával rántotta
- A skótok újra meglovagolnák a Brexitet, és jöhet a második függetlenségi népszavazás
Percről percre
Tusk: A többi 27 tagállam marad
Frexit, Nexit - vérszemet kaptak az euroszkeptikusok
A francia Nemzeti Front népszavazást követelet az ország uniós tagságáról, akárcsak a legnépszerűbb holland politikus, a holland szabadságpárti Geert Wilders. A hollandok többsége szavazna a Nexitről.
Távozik David Cameron
A Brexit-döntés eredményének bejelentése után egy órával lemondott a brit miniszterelnök, októberre tette távozásának idejét.
Új vezető kell ehhez az új helyzethez. Három hónapig marad még kormányfő.
Puccs készül a brit Munkáspártban is
A képviselők egy része úgy érzi, Jeremy Corbyn nem tett meg mindent az EU-ban maradás támogatásáért, ezért mennie kell – írta a The Guardian.
Martin Schulz: A ma reggeli gazdasági adatok megmutatják, kutya nehéz lesz a britek kilépése
Várhatóan rövid időn belül megkezdődnek a kiválási tárgyalások Nagy-Britannia és az Európai Unió között – jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke péntek reggel, miután egyértelművé vált, hogy a kilépés támogatói nyertek az EU-tagságról kiírt brit népszavazáson.
"Nagy-Britannia úgy döntött, hogy a maga útját járja. Úgy gondolom, a ma reggeli gazdasági adatok megmutatták, hogy ez rendkívül nehéz lesz" – közölte Schulz a ZDF német közszolgálati televíziónak adott interjújában.
Martin Schulz kitért a font árfolyamának meredek zuhanására is, és megjegyezte, nem szeretné, hogy az euró is hasonló gyengülést szenvedjen el.
Hozzátette, az Európai Uniónak nehéz lesz Nagy-Britannia nélkül boldogulnia, de a britek távozásával is biztosan sikerülni fog leküzdeni a kihívásokat.
Hivatalosan bejelentették: 17,4 millió-16,1 millió a kilépésnek
Hivatalosan is bejelentették péntek reggel, hogy a kilépést pártoló tábor nyerte meg a brit EU-tagságról tartott népszavazást. Jenny Watson, a brit választási bizottság elnöke Manchesterben közölte, hogy a kilépésre több mint 17,4 millióan, a bennmaradásra 16,1 millióan voksoltak.
A magyar kormány kihasználná a britek kilépését
Előbb Orbán Viktor kezdett arról beszélni, hogy ez bizony a menekülteken ment el, most Kovács Zoltán kormányszóvivő írt a Twitteren arról, mennyire meg kell hallgatni az embereket.