A briteknek nem kell az EU, Cameron lemondott - a Brexit-népszavazás percről percre
Péntek reggel bejelentették, hogy a britek többsége az EU-ból való kilépés mellett döntött. Cameron lemondott, hatalmasat zakózott a font. Kövesse velünk a brit népszavazás eseményeit percről percre!
Most érkezett
- Csütörtök este úgy zárult a szavazás, hogy minden felmérés a Brimain, a Maradás-tábor biztos győzelmét jósolta, a valós eredmények aztán hirtelen egészen mást mutattak: győzött a Brexit
- David Cameron brit miniszterelnök bejelentette lemondását, az EU-val már egy másik kormányfő tárgyal majd
- A font hatalmasat zuhant, a forintot is magával rántotta
- A skótok újra meglovagolnák a Brexitet, és jöhet a második függetlenségi népszavazás
Percről percre
Új tervvel állnak elő az EU-kilépések ellen
Egy rugalmasabb EU-ról szóló tervezetet akar bemutatni szombaton a német és a francia külügyminiszter a többi alapító tagországnak, Belgiumnak, Luxemburgnak, Hollandiának és Olaszországnak.
Lábon lőtték a britek az EU-t, kiheveri még?
Hogyan rendeződnek át az erőviszonyok? Lőttek az eurónak? Orbán mit tesz nagy szövetségese nélkül? Megannyi kínzó kérdés.
Szól majd a követség, mire készüljenek a briteknél élő magyarok
A londoni magyar nagykövetség folyamatosan tájékoztatja majd a kint élő magyarokat a Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépéséből adódó helyzetről – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf nagykövet péntek délután a köztévében.
Szerinte a kint élő magyaroknak most nincs teendőjük, várhatóan bonyolult és évekig tartó folyamat kezdődik. Azt ígérte, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tárgyalási folyamat végén a magyarok a legkedvezőbb pozícióban legyenek.
Tömegmegmozdulás készül a Trafalgar téren
Megmozdulás szerveződik a Brexitet ellenző londoniak részvételével a Facebookon. Kedd délután a Trafalgar térre hívnak mindenkit, aki meg akarja mutatni, kiáll Európa mellett. Eddig közel háromezren jelezték a részvételüket, de ez a szám gyorsan kúszik felfelé.
Üzent a magyaroknak is a londoni polgármester
"Egyértelmű üzenetet akarok küldeni minden Londonban élő európai lakosnak – itt szívesen látunk benneteket" – írta a Facebookon.
Lehalt a brit parlamenti honlap, olyan sokan akarnak új voksot
Parlamenti petíciót nyújtanának be egy újabb népszavazás megrendezéséért a Brexitről szóló döntéssel elégedetlen brit szavazók. Az online petíció annyira népszerű, hogy le is halt a brit parlament oldala.