EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Az idei és a jövő évi költségvetésen sem kell módosítani a Brexit miatt – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaságnak adott interjúban, ami a lap hétfői számában jelent meg. Varga Mihály beszélt arról is, hogy különleges kedvezményekkel csábítanák Magyarországra a Nagy-Britanniából távozni szándékozó cégeket.
Varga Mihály szerint Magyarország számol azzal, hogy a kilépés megváltoztatja majd az unió költségvetésének mozgásterét és hatással lesz a magyar büdzsére is, mivel Nagy-Britannia a harmadik legnagyobb befizető ország volt. Ez azonban nem a holnap kérdésre – tette hozzá.
Nagy-Britannia és az EU között a tárgyalások legalább két évig fognak tartani és a nemzetgazdasági miniszter azt is elképzelhetőnek tartja, hogy akár ezt a költségvetési ciklust sem érinti majd a kilépés, bár ennek kisebb az esélye.
Varga Mihály légből kapottnak nevezte azt a feltételezést, hogy Magyarország is kilépne az Európai Unióból. Határozottan cáfolta az ezzel kapcsolatos találgatásokat: "Nincs ilyen szándék, nincs ilyen terv, nincs ilyen forgatókönyv, ötlet vagy elképzelés" – mondta.
A nemzetgazdasági miniszter beszámolt a lapnak arról is: a tárca inkább azzal foglalkozik, hogyan lehet a Nagy-Britanniát elhagyó társaságoknak vonzó befektetési országgá tenni Magyarországot. A kormány különleges kedvezményeket is felkínálna az áttelepülni szándékozó vállalatoknak, a részleteken még dolgoznak. A miniszter azt mondta: 770-780 brit cég működik ma Magyarországon, amelyek szerinte elégedettek a befektetői környezettel, ez pedig jó referencia lehet.
Minden hír a Brexitről: Ha lemaradt volna valamiről, most pótolhatja!A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.