Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A forrás kimerülése miatt az észak-alföldi régióban határozatlan időre felfüggesztették a hűtőgépcserére kiírt pályázatot, a nyugdíjasok és a nagycsaládosok hétfőn 13 óráig adhatták be jelentkezésüket, a többi érdeklődő szerdán reggel 8 és 10 között jelentkezhet – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
A tárca tájékoztatása szerint több mint 3000 pályázó jelentkezett az ügyfélkapun keresztül az Otthon melege programban meghirdetett, államilag támogatott hűtőgépcserére az észak-alföldi régióban.
A pályázati lehetőség hétfőn reggel 8-kor nyílt meg, először az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok jelentkezhettek.
Az NFM közölte: a nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázat valamennyi nagykorú természetes személy számára elérhető lesz a régióban július 6-án reggel, az érdeklődők 8 és 10 óra között nyújthatják be pályázataikat. A pályázati útmutatóban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig kaphatnak támogatás. A benyújtott pályázatokkal kapcsolatos kommunikáció a pályázati portálon keresztül lehetséges – hívta fel a figyelmet az NFM.
Behalt a kazán-, illetve hűtőgépcsere-pályázat, bizonytalan ideig így is marad
A fejlesztők és rengeteg pályázó is jelzett problémákat az online rendszerben, így azt teljes körűen tesztelni kell. Amíg a teszt le nem fut, szüneteltetik a pályáztatást. Hétfőn a hűtőcserés pályázattal is gond lehetett, kedden már azon az oldalon is megjelent egy közlemény, felfüggesztik e pályázatok benyújtását is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.