Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Aligha sürgető már az ország leghallgatottabb rádiójának, a Class FM-nek a pótlása a kormány médiapolitikusai számára, hiszen Andy Vajna csatornája, a Rádió 1 tegnap szép csöndben olyan engedélyt kapott a Médiatanácstól, amely alapján már a fél országban sugározhatja műsorát.
A milliárdos filmproducer és kaszinótulajdonos cége, a Radio Plus Kft. engedélyt kért, hogy hálózatba kapcsolódhasson 6 másik rádióüzemeltető vállalkozás csatornáival. A Médiatanács ehhez hozzájárult, így az eredetileg csak budapesti frekvenciát kapott Rádió 1 műsora november 15-étől már naponta csaknem 20 órában Baja, Dunaföldvár, Paks, Szekszárd, Győr, Tihany, Miskolc, Heves és Nyíregyháza környékén is hallgatható.
A hálózatba kapcsolódás azt jelenti, hogy mindössze négy és fél órában sugároznak helyi tartalmat, a többi a hálózatos rádióé, amely ezúttal a Rádió 1. A helyi tartalmat a hajnali óráktól éjfélig bármely napszakban műsorra lehet tűzni, tehát nem feltétlenül a leghallgatottabb időpontban.
Andy Vajna műsorkészítői így már Budapesten kívül a Dunántúl északi részét, a Duna mentét, valamint Észak-Magyarország jelentős részét magukénak tudhatják.
A hat együttműködő partner többsége gyakorlatilag egy tulajdonosi körhöz, a győri Oxygen Grouphoz köthető, amely az éppen aktuális frekvenciaosztogatásnak megfelelően az elmúlt években már számos rádiót üzemeltetett. Egyedül a nyíregyházi Zenebolygó Kft. tűnik más érdekkörnek, ám az ottani tulajdonosnak, Görgényi Jánosnak is voltak már más rádiós érdekeltségei.
Az új hálózat létrehozásával gyakorlatilag újraéledt egykori a Rádió 1 vételi körzete, amely akkoriban az egyik leghallgatottabb volt. Az eredetileg a francia–magyar állampolgárságú Márton Dávid tulajdonában lévő rádió az Orbán-kormány hivatalba lépése után azonban elvesztette frekvenciáját. Ezek után indították el Simicska Lajosék a Class FM-et, csakhogy miután az üzletember összeveszett Orbán Viktorral, nagy volt az esélye, hogy ők is elvesztik – az egyébként néhány hónap múlva lejáró – frekvenciaengedélyüket.
Simicskáék ezért eladták a céget, és egyelőre beláthatatlan, hogy november 19-e után lesz-e országos lefedettségű kereskedelmi csatorna, miután a Class FM engedélyét valóban nem hosszabbították meg. Ha nem lesz, akkor Vajnáék kifejezetten jól járnak ezzel, mert gyakorlatilag a helyükre léphetnek. Ezzel nemcsak az általuk sugárzott tartalom jut el milliókhoz, hanem a reklámértékesítés lehetőségeiben is egy szintet ugranak, hiszen minél nagyobb a hallgatottság, annál jobb bevételeket lehet elérni.
A Rádió 1 értékesítési igazgatója egyébként az a Hauk Zoltán, aki korábban a Sláger FM-et üzemeltető román befektető, Radu Morarnál dolgozott. Bár a piaci hírek szerint Hauk nem önszántából távozott a román üzletembertől, a jövő megjósolhatatlan. A kormány milliárdokat elfolyató plakátkampányának ugyanis a Sláger FM volt a legnagyobb rádiós nyertese, és Radu Morar cége, a Trimedia éppen a vidéki rádiók reklámhelyeinek értékesítésével foglalkozik.
Andy Vajna júniusban indította el a Rádió 1-et, amelynek már a beharangozója is revánsot ígért, méghozzá a Csillagok háborújának fordulataival. „De 2012. január 31-én a sötét Simi-birodalom két zenegyilkos rombolója, a Muzsikbogyó és a Klasztalan totális háborút indított, és elhallgattatta az igazi mai slágereket” – utaltak Simicska rádióira, és azt is kilátásba helyezték, hogy a jövőben vidéki frekvenciák elnyerésével terjeszkednek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.