Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Elkaszálták a vietnami Paks II.-t, amit a feltörekvő ázsiai országban éppen úgy 2009 óta terveznek megépíteni, mint nálunk, éppenséggel pont orosz segítséggel. De a nemzetgyűlés most úgy döntött, hogy több szempontból sem éri meg nekik a projekt. Például azért, mert drágán termelné meg az amúgy igencsak szükséges áramot.
"Nem hiszem el, hogy rajtunk kívül tényleg senki nem érti, milyen nagyszerű dolog orosz pénzből, orosz technológiával és orosz üzemanyaggal működő, aranyáron mért atomerőművet építeni" – írta ki gúnyosan Jávor Benedek a Facebook-oldalára. Annak kapcsán, hogy a vietnami nemzetgyűlés tegnap jóváhagyta, hogy az ázsiai országban töröljék a már folyamatban lévő atomerőmű projektet.
A Ninh Thuan atomerőmű projekt megszüntetésének indoka az, hogy a környezeti kockázatok mellett az állam eladósodásához is vezethet. Le Hong Tinh, a vietnami országgyűlés tudományos, technológiai és környezetvédelmi bizottságának elnöke csütörtökön azt mondta, hogy a beruházás költségigénye az erőmű beindításakor kapásból megemelné az áram árát, és a mostani 4-4 és fél centtel szemben a fogyasztóknak legalább 8 centbe kerülne minden egyes kilowattóra.
A vietnami gazdasági növekedés jelenleg 7,5-10 százalékos évente, ami szinte automatikusan növekvő villamosenergia-igényt (is) jelent az ázsiai országban. Tinh szerint nagy tanulság ez az országuk számára, legfőképpen azért, mert a bebizonyosodott, hogy a jövőben az energetikai fejlesztési terveket és előrejelzéseket sokkal alaposabban be kell kalkulálniuk a vietnami jövőképbe. A nukleáris energia előállítása jelenleg sokkal költségesebb, mint más forrásból (például akár szénnel vagy olajjal) biztosítani az igényeket. A vietnami atomprojektet 2009-ben hagyták jóvá, és a tervekkel – orosz műszaki segítséget igénybe véve – 2014-ben végeztek. Tavaly az volt a hivatalos kormányzati álláspont, hogy az erőműépítés első ütemével 2020-ig végezhetnek.
Jávor ezzel kapcsolatban azt írta: "A vietnami nemzetgyűlésben nyilvánvalóan szélsőségesen zöld, agyhalott hazaárulók vették át az uralmat, és egy mozdulattal lefújták a folyamatban lévő – orosz közreműködéssel építendő – atomerőmű tervét. Olyan átlátszó és nevetséges érvekkel jöttek, hogy rohadt drága, és nem éri meg, és összességében durván megemelné az áram árát.
Nyilvánvaló a tanulság, még ha sokaknak nem is fog tetszeni, és mindent meg fognak tenni a megvalósítása ellen: kell egy államtitkárság, amely a Magyar Idők cikkeit, a közmédia műsorait és Lázár János sajtótájékoztatóit a világ jelentősebb néhány száz nyelvére lefordítja, és fizetett hirdetésként lehozatja külföldön. Nem hiszem el, hogy rajtunk kívül tényleg senki nem érti, milyen nagyszerű dolog orosz pénzből, orosz technológiával és orosz üzemanyaggal működő, aranyáron mért atomerőművet építeni.
Sok beszédnek sok az alja, most már következzenek a tettek. Pusztítóan veszteséges atomerőművet mindenkinek! És Pusztítóan Veszteséges Atomerőműveket Propagáló Államtitkárságot a magyar embereknek!"
A kormánynak fogalma sincs, mit fog kezdeni a sugárzó paksi szeméttel
Az Energiaklub szerint az, ami a Paks II. környezeti hatástanulmánya körül történik, nem egyszerű mulasztás, pláne, hogy a hiányosságok és ellentmondások június óta ismertek. Onnan tudják, hogy éppen ők hívták fel rájuk a figyelmet.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.