Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kiderült, amit eddig is sejteni lehetett: a brit kormány nem készített átfogó tervet a kilépésre.
Nincs átfogó terve a brit kormánynak a Brexit kezelésére – közölte a BBC a The Times című napilapra hivatkozva. A lap egy, a kabinetből kiszivárogtatott dokumentum alapján arról írt: miközben a kormányzat 500 Brexit-témájú ügyön dolgozik, és 30 ezer új munkatársra lenne szüksége, a kabinet megosztottsága miatt a mai napig nincs közös kilépési stratégia az EU-ból. Egy kormányzati szóvivő úgy reagált, hogy "nem ismeri el" a memo állításait.
A november 7-én keltezett irat szerint még legalább fél év, amíg a brit kormány eldönti, mit akar pontosan a Brexittel elérni, mi lesz a tárgyalási stratégiája, és mik a kilépési folyamat prioritásai.
Mint azt megírtuk, kész tényként még azt sem lehet kezelni, hogy a britek kiválnak-e egyáltalán az Európai Unióból. A londoni felsőbíróság november elején egy beadvány alapján úgy ítélkezett: a parlament jóváhagyása nélkül a kormány nem indíthatja el a kilépés folyamatát. A kormány fellebbezett, a legfelsőbb bírósági döntés december 5-re várható az ügyben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.