Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Közel harmincezer forinttal többet lehet keresni a versenyszférában, mint az állam alkalmazottjaként. A közmunkások csak az alacsony inflációnak köszönhetik, hogy nem lett a tavalyinál is drágább a megélhetésük.
Átlagosan 257 900 forint volt a bruttó átlagkereset Magyarországon idén szeptemberben – közölte a KSH. Ez az adat 6,7 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi, de az augusztusihoz képest már apróbb, 400 forintos csökkenést mértek. Egy dolgozó átlagosan 171 500 forintot vihetett haza, de ha a családi adókedvezményt is beszámítjuk, akkor ez az összeg hétezer forinttal magasabb.
Az adatokból az is kiderül, hogy még mindig nagyok a különbségek a magánszférában és az állami szektorban dolgozók fizetése közt. Az állami vagy önkormányzati alkalmazottak átlagosan 153 600 forintot kaptak kézhez havonta, míg a vállalkozásoknál dolgozók nettó bére 181 100 forint volt. Ennek az óriási különbségnek az az oka, hogy rosszul fizetett közmunkások tömegei dolgoznak a költségvetési szektorban – ha őket nem számítanánk be, mindössze 700 forinttal lenne magasabb a vállalkozásoknál dolgozók nettó bére.
Egyértelmű, hogy legrosszabb még mindig a közmunkások helyzete, ők havonta átlagban 52 500 forintot kaphatnak meg, ami mindössze 0,3 százalékos növekedés egy év alatt. A közmunkások egyetlen szerencséje, hogy az infláció eközben még ennél is lassabban nőtt, így legalább azt nem mondhatjuk, hogy a keresetük reálértéke csökkent – de ez a helyzet is változhat, hiszen már kezd felpörögni az infláció is. Sőt, a közfoglalkoztatottak átlagos bruttó bére (79 ezer forint) már csökkent is 2015 első kilenc hónapjához képest.
Nem meglepetés, hogy a legjobban azok keresnek, akik a pénzügyi és biztosítási szektorban dolgoznak. Az ő átlagos bruttó fizetésük már félmilliósnál is magasabb, egész pontosan 515 100 forint. A legalacsonyabb béreket a humán-egészségügyi és szociális ellátásban adják, ott 150 800 forint a havi bruttó átlagbér.
Jövőre látványosabban emelkedhetnek a számok: a kormány ma délelőtt állapodott meg a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel, így 15 százalékkal fog nőni a minimálbér, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal. A kormány ezért cserébe vállalta, hogy a járulékot jövőre nem négy, hanem 5 százalékkal csökkentik, 2018-ban pedig újabb 2 százalékos csökkenés jön.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart egy, az ötvenes évek Amerikájában játszódó romantikus film, a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.