Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A lengyeleknél már elérhető az Android Pay, a magyar ügyfeleknek egyelőre várnia kell a mobillal való fizetést lehetővé tevő szolgáltatásra.
Nem kell már bosszankodnia annak, aki bevásárolni indult, de otthon maradt a pénztárcája. Legalábbis Lengyelországban, ahol a napokban megkezdte a működését az Android Pay. Az androidos okostelefonokkal működő fizetési rendszer bankkártya vagy készpénz nélkül is lehetővé teszi a fizetést, csupán a telefont kell regisztrálni a banknál. A szolgáltatást egyelőre két bank ügyfelei vehetik igénybe, de a következő hónapokban ez a szám növekedhet. A két nagy kártyaszolgáltató, a Mastercard és a Visa kártyái is "mobilizálhatók".
A rendszer több mint négyszázezer kereskedőnél érhető el, köztük vannak olyan nagy kiskereskedelmi láncok is, mint a Carrefour, a SPAR vagy a Lidl, és több gyorsétterem vagy kávézó, például a KFC vagy a Starbucks – írja az NFC World.
Az Android Pay 2015 szeptemberében indult el az Egyesült Államokban, Európában az Egyesült Királyságban debütált idén májusban. Magyarországon még nem elérhető, de a Gránit Bank, Európában elsőként nálunk vezette be hasonló rendszerét, amely a Mastercard fejlesztésén alapul.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.